A szekszárdi önkormányzatban találták meg az ellenzék plakátjait, a rendőrség szerint nem történt lopás

Az nem derült ki, hogyan kerültek Illés Tamás plakátjai az önkormányzat épületébe.

  • hvg.hu hvg.hu
A szekszárdi önkormányzatban találták meg az ellenzék plakátjait, a rendőrség szerint nem történt lopás

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Még szeptember közepén lopták el Szekszárdon az egyik ellenzéki képviselőjelölt, Illés Tamás tábláit, aki akkor emiatt feljelentést tett. Csütörtökön Illés a Facebook-oldalán közölte, hogy megtalálta és lefoglalta a rendőrség az eltűnt plakátokat, méghozzá a Béla király tér 8. szám alatt. Ez az önkormányzat épületének címe.

Az ügy még érdekesebb lett, miután a rendőrség pénteken azt közölte: befejezték a nyomozást, és megállapították, hogy

nem történt lopás.

A büntetőeljárást így megszüntették, a plakátokat pedig sértetlenül – Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve – a feljelentő részére visszaadták.

A közleményből az nem derül ki, hogyan kerültek a plakátok az önkormányzat épületébe.

Szekszárdon a kampány különösen izgalmas, a plakátolás meg különösen nehéz az ellenzék számára. Nemrég kiderült, hogy az Éljen Szekszárd Egyesület nem kap engedélyt az önkormányzati választás előtt arra, hogy közterületen ilyen módon hirdesse magát.

Nemcsak a plakátolással voltak "bajok": az ellenzék polgármesterjelöltjét, Bomba Gábort felnyomták már a hasonló nevű energiaital gyártójánál is.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.