szerző:
hvg.hu

Kránitz Krisztián, azaz „Krinyó” a fizetéséből nem költött el semmit.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

Dokumentumokat közöl a kormánypárti Magyar Nemzet, amely szerint Kránitz Krisztián volt kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő tavaly év végén megvásárolt egy spanyolországi ingatlant.

Kránitzot a kampány során nyilvánosságra került, Lackner Csaba képviselő baráti beszélgetéseit rögzítő hangfelvételeken is említik, Krinyó becenéven. Lackner itt többek közt arról beszél, hogy „Krinyó” – aki a helyi vagyonkezelőt vezette – tizenkétmillió forintot kapott vissza egy vállalkozótól egy kerületi közbeszerzés után.

Kránitzot az idei választáson már nem jelölték, a Lackner-felvételeken kifogásként merül fel, hogy „a Krinyó túl éhes”.

A Magyar Nemzet által közölt földhivatali dokumentumból nem derül ki az ingatlan vételára. A lap azt is megjegyzi azonban, hogy Kránitz képviselői fizetése hivatali idejében egy olyan bankszámlára került, amelyről soha nem költött pénzt, így felmerül a kérdés, miből élt.

A Nemzet megkérdezte Gajda Péter kispesti polgármestert – akit vasárnap újraválasztottak –, de ő egyelőre nem biztos benne, hogy a dokumentumok hitelesek.

Lackner Csaba időközben bejelentette, felfüggeszti MSZP-tagságát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elkészült az ebola elleni első védőoltás

Elkészült az ebola elleni első védőoltás

4K-ban, drónokkal ilyen egy osztályon felüli driftcsata – videó

4K-ban, drónokkal ilyen egy osztályon felüli driftcsata – videó

"A főépítész fogja be a száját" – eldurvult a vita a Notre-Dame újjáépítéséről

"A főépítész fogja be a száját" – eldurvult a vita a Notre-Dame újjáépítéséről

Nagy-Britannia még kap egy uniós kötelezettségszegési eljárást a nyakába

Nagy-Britannia még kap egy uniós kötelezettségszegési eljárást a nyakába

Mészöly: A labdarúgás nem halt meg Magyarországon

Mészöly: A labdarúgás nem halt meg Magyarországon

Nyomoz a NAV az Est Mediát megmentő cég ügyében

Nyomoz a NAV az Est Mediát megmentő cég ügyében