szerző:
hvg.hu

Bár egyre kevesebb minisztériumi háttérintézmény van, a kormány meg tudta csinálni, hogy ezekben mégis egyre többen dolgozzanak 2010 óta.

A kormány 2010 óta úgy csökkenti az állam méretét, hogy egyre többen dolgoznak az összevont háttérintézményekben, mutatja ki a Népszava cikke. Korábban a lap megírta, nominálisan és GDP-arányosan is nőtt az államigazgatás működési költsége, 2010-hez képest megduplázódott az államnak dolgozó alkalmazottak száma 2018-ra: 13 139 főre nőtt. A kormány erre azt mondta, ez azért van, mert számos háttérintézményt megszüntettek, és ezek és feladataik beolvadtak a minisztériumokba.

A lap így megnézte, mi a helyzet a minisztériumi háttérintézményekkel, és csodára lelt: 2010-ben még 44 ilyen intézmény volt, 2018-ban pedig már csak 20, ennek ellenére az itt dolgozó emberek létszáma 75,6 ezer emberről 87,7 ezerre nőtt.

Sikernek tűnik az APEH és vámhivatal összevonása a NAV-ban, itt 22 ezerről 18 ezerre csökkent a dolgozók száma. Ezzel a második legnagyobb háttérintézmény, a bajnokok a munkaerőgondokkal küzdő kormányhivatalok 36,5 ezer dolgozóval.

A lap azt írja, a háttérintézmények között több úgy "szűnt meg", hogy céggé alakult, mint a Kiemelt Kormányzati Beruházások Zrt. (140 fő), a Városliget Zrt. (130 fő) a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (570 fő), a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. (34), a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (154 fő) vagy a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (1612 fő).

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ételfotó, wc-papír, a főnök arcképe – Mi lehet a legmeglepőbb ajándék a céges bulin?

Ételfotó, wc-papír, a főnök arcképe – Mi lehet a legmeglepőbb ajándék a céges bulin?

Pikó és Csárdi törvényt módosítana a fideszes polgármesterek szabadságmegváltása miatt

Pikó és Csárdi törvényt módosítana a fideszes polgármesterek szabadságmegváltása miatt

Speciális kijelzőt kaphat a Samsung Galaxy Fold 2

Speciális kijelzőt kaphat a Samsung Galaxy Fold 2

Kétszázhúszezernél is több embert vettek őrizetbe a Fülöp-szigeteki drogellenes kampányban

Kétszázhúszezernél is több embert vettek őrizetbe a Fülöp-szigeteki drogellenes kampányban

Szijjártó: Hülyeség, hogy el akarjuk hagyni az Európai Uniót

Szijjártó: Hülyeség, hogy el akarjuk hagyni az Európai Uniót

Nem kell szerviz: valójában funkció, ami hibának tűnik az iPhone 11 akkumulátoros tokjában

Nem kell szerviz: valójában funkció, ami hibának tűnik az iPhone 11 akkumulátoros tokjában