Orbán Viktor verbális mocsoktermelésre használt kádere újfent lehazaárulózta Horn Gyulát (is). ifj. Horn Gyula pedig visszarúgott. Volt már ilyesmi, lesz még ilyesmi, semmi különös. De egyszer mégis használni kell egy ilyen alkalmat arra, hogy a hazaáruló kérdéssel szembenézzünk.

Nem olyan könnyű, mint vélnénk.

Ha Szálasi Ferencet jogosan le lehet hazaárulózni, akkor Horn Gyulát is (és mellettük milliókat). Ha pedig Hornt nem lehet, akkor Szálasit sem. Én ez utóbbi mellett fogok érvelni. A világért sem azért, mert hogy Horn se lett volna jobb Szálasinál. Szálasinál mindenki jobb volt, még a Hornnál sokkal rosszabbak is. Hanem azért, mert a hazaárulást morális és közéleti értelemben senki nem követheti el azzal, amit a hazája szempontjából jónak vagy legalábbis a többi lehetőségnél jobbnak tart.

Jogilag persze nincs így. Nem is lehet. Jogilag úgy van, hogy „az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Egy állam nem védheti meg magát úgy, hogy mindenkinek megengedi a fentieket, ha az illetőről feltehető, hogy nem rosszat, hanem jót akart a hazájának, mert, mondjuk, úgy gondolja, a hazája függetlenebb lehetne valamilyen külső erő segítségével, mint amilyen, vagy boldogabb lehetne másmilyen alkotmányos rendben.

Az ily módon hazaárulónak minősülő egyén elítélésének örül, aki nem ért vele egyet, és nem örül, aki egyetért. Ez másképp nem lehet. A 16. század elejétől a 18. század elejéig például mindenki külföldi állam segítségével küzdött Magyarország függetlenségéért, területi épségéért és alkotmányos rendjéért; ki a Habsburggal a török ellen, ki a törökkel a Habsburg ellen, sokan hol ezzel, hol azzal, hol ez, hol az ellen, és a szembenálló felek aktuálisan mindig hazaárulónak tekintették azokat, akik a másik külföldi hatalommal harcoltak a hazájukért. Ebben az értelemben Zápolya, Bocskay, Bethlen Gábor, Dobó István, Thököly, Rákóczi stb., stb. – mindenki hazaáruló volt. Persze ma egyiket sem szokták annak tartani.

A közéleti hazaárulózás nem olyan, mint a büntetőjogi. A közéleti hazaárulózás a morális megsemmisítést szolgálja. A tartalma az, hogy az illető tudatosan ártani akar a hazájának. Nem mást gondol hazája érdekéről, hanem semmibe veszi azt önös érdekből.

Nos, Szálasi Ferenc ezt biztosan nem tette. Amilyen szörnyű, annyira puritán politikus volt ő. Amennyire ártott a hazájának, annyira komolyan gondolta, hogy a hazáját csak ő és csak az ő nézetei menthetik meg. Azokat nem tagadta meg a börtönben, a halál torkában sem. Ebben senki nem kételkedhet, aki elolvassa a naplóját. Büntetőjogilag hazaáruló volt, de emberileg nem.

A fent említett mocsokgyáros már 2001-2002-ben is lehazaárulózgatta az ellenzéket, volt is belőle nagy parlamenti balhé, kivonulás, miegymás.

Torgyán 2001-ben, lemondása után pár hónappal ugyanazért hazaárulózta le koalíciós partnerét, a Fideszt, amiért a Fidesz káderei korábban és később a „balliberálisokat”, hogy ti. ki akarják árusítani a szent anyaföldet. A Jobbik is lehazaárulózta a Fideszt (Molnár Tamás személyesen Orbán Viktort), amiért az EU-hoz köti az ország szekerét. A Jobbik elnöke, Vona Gábor 2012-ben „a magyar élet menetén” egyszerre hazaárulózta le az MSZP-t és a Fideszt, Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort a korábbi évek „megszorító” politikájáért. Ugyanabban az évben a Milla tüntetésein, két évvel később a magánnyugdíj-pénztárak beszántása elleni tüntetésen is lehazaárulózták Orbán Viktort és pártját. Nem volt ez ritka egyéb tüntetéseken sem. „Sajnos vagy elmeháborodott és/vagy hazaáruló”, ezt mondta a DK nevében Kerék-Bárczy Szabolcs Orbánról annak illiberálisozó tusnádfürdői beszéde után 2014-ben. „Orbán Viktor és kormánya hazaáruló kampányt folytat” – ezt állította Újhelyi István, az MSZP alelnöke az Orbánék által elbukott kvótanépszavazás előtt 2017-ben. Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője egyebek mellett a „Hazaáruló” feliratot ragasztotta Orbán parlamenti dolgozószobájának az ajtajára. Simicska is lehazaárulózta Orbánt. A HVG írta meg, hogy az EP-ben személyi ügyekben lebonyolított szavazások után Orbán előcsahosai pontosan azért hazaárulózták le az ellenzéki EP-képviselőket, amit a fideszesek tettek tíz évvel azelőtt. Arról már ne is beszéljünk, hogy a közösségi médiában milyen bősz hazaárulózás folyik kölcsönösen és folyamatosan.

Ifj. Horn most azután úgy megvédte az apját, hogy az ellenségei se jobban. Azzal, hogy „édesapám kulcsszerepet játszott a keletnémet menekültek kiengedésében, ami elindította azt a történelmi eseménysort, amelynek végpontját most ünnepeljük”. A lehazaárulózás tárgya Horn '56-os pufajkás szereplése volt. Abban a tekintetben, hogy az hazaárulásnak tekinthető-e, egészen mellékes, hogy Horn mit tett 1989-ben. '56-ról pedig ifj. Horn egy szót sem szól. Ha nem az ellenkezőjét szólná annak, amit erről az apja szólt, vagy az unokatestvére, Havas Szófia, akkor még tényleg az a legjobb, ha hallgat. De amit mond, az az apja ellen szól. Ha ugyanis érdem kulcsszerepet játszani abban a folyamatban, amely felszámolta azt a diktatúrát, amelyet Horn Gyula három és fél évtizeden át buzgón szolgált, akkor ennek a diktatúrának a külső hatalom segítségével történő fenntartását fegyverrel szolgálni – csak az érdem ellentéte lehetett. És akkor annak valóban a hazaárulás a korrekt minősítése – amennyiben figyelmen kívül hagyjuk a tett személyes indítékát. Azt tehát, hogy Horn Gyula 1956-ban azzal a meggyőződéssel vette föl a pufajkát, hogy ezzel nem elárulja, hanem szolgálja a hazáját.

Éppen az lenne a mondandóm lényege, hogy ha nem büntetőjogi, hanem politikai értelemben beszélünk hazaárulásról, akkor ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. De ha Horn esetében nem lehet, akkor Szálasi esetében sem lehet. És persze Orbán, Kövér és mások esetében sem.

Nem kételkedem abban, hogy vannak a magyar politikai életben, akik tudatosan ártanak a hazájuknak önös érdekből. De ezt egyrészt nagyon nehéz biztonsággal megállapítani. Másrészt ennek megállapításával a közéleti hazaárulózók nem is szoktak fáradni.

A politikai élet minőségének és egészségének kiváló indikátora, hogy a felek mennyire tekintik magától értetődőnek, hogy akik az ő meggyőződésük szerint ártanak a hazának, nem akarattal ártanak. Nem azért képviselnek mást, mert a haza ellenségei, hanem azért, mert más a véleményük a haza javáról. És ez így van akkor is, ha nagyon súlyos ártalomról van szó.

A hazaárulózás azt implikálja, hogy csak egyféleképp lehet gondolkodni a haza javáról. A másféleképp a haza ellenségeinek gondolkodásmódja. Ha pedig a haza javáról csak egyféleképpen lehet gondolkodni, akkor csak egy párt szolgálhatja a haza javát. És ebben az esetben a többpártrendszer csak a haza ellenségeinek adhat mozgásteret a hazaárulásra. A haza érdeke egypártrendszert kíván. S ebben az esetben Orbán kádereinek nem azért kell Hornt lehazaárulózni, amit '56-ban tett, hanem azért, amit '89-ben.