A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A Phralipe felmondta együttműködését a Firosszal.
Felmondta együttműködését a Fiatal Romák Országos Szövetségével (Firosz) a Phralipe Független Cigány Szervezet (Phralipe) - tájékoztatta Lakatos Oszkár, a Phralipe központi szervezetének képviselője pénteken az MTI-t.
Lakatos Oszkár közölte, hogy döntésüket a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetével egyetértésben hozták meg.
Lakatos Oszkár - aki egyúttal az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) alelnöke - azt írta: semmilyen módon nem kívánnak együttműködni Agócs Jánossal. Közleménye szerint az ORÖ "kaotikus alakuló ülésén +megválasztott+ új elnök és a Firosz által képviselt vezetési módszerekben és káderpolitikában radikális fordulat állt be. Az elnökség működésében nem érvényesülnek a demokratikus alapelvek". Néhány nappal az alakuló ülést követően kiderült, hogy a Firosz részéről okafogyottá vált a koalíció eredeti elképzelések szerinti fenntartása és a jövőben nem kívánnak velük érdemi együttműködést folytatni - tette hozzá.
Lakatos Oszkár szerint a Firosznak csak a szavazatukra volt szüksége.
Azt is írta, hogy az ORÖ alakuló ülése vonatkozásában törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek a Fővárosi Kormányhivatalnál. Lakatos Oszkár szerint az alakuló ülés érvénytelen volt.
Kezdeményezik új alakuló ülés összehívását és a jogszerű választás megismétlését - közölte az ORÖ alelnöke, kiemelve: szervezeteik csak olyan elnökjelöltet támogatnak, aki "megfelelő tapasztalattal rendelkezik és elkötelezett a cigányság ügye iránt".
Agócs Jánost, a Fiatal Romák Országos Szövetségének (Firosz) képviselőjét december 3-án választotta meg az Országos Roma Önkormányzat elnökévé a szervezet képviselő-testülete.
A 47 tagú testület alakuló ülésén 46 képviselő jelent meg. Az új elnököt 31 igen szavazattal választották meg. Agócs Jánost a Firosz mellett a Phralipe és a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete is elnöknek jelölte.
Az októberi roma országos nemzetiségi választás eredménye alapján az ORÖ-ben a Lungo Drom 20, a Firosz 18, az RPM 5, a Phralipe 4 mandátumot szerzett.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.