Jakus Ibolya: Múltunk s jövendőnk

Ünneplés, megrendülés, megbotránkozás, spiritualitás. Ezek az érzelmek viaskodtak bennünk a 40. évét június 9-én betöltő HVG születésnapi számának szerkesztésekor. Négy évtized egy lap életében tekintélyes idő, a visszanézés mellett az erőgyűjtés és az új nekiveselkedés ideje.

Itt voltunk, és még sokáig itt leszünk.

Ennek szellemében készítettük el jubileumi összeállításunkat, amelyben emblematikus címlapjainkból és markáns idézetekből komponáltunk mini-időutazást, elemezzük, milyen trükkökkel ássa alá a hatalom az elszigetelt gettókba szorított független sajtó anyagi alapjait, és arra is keressük a választ, hogy mi lehet a szeriőz újságírás jövője.

A születésnapi készülődés örömét több tragédia is beárnyékolta. Bár a Magyarország rovatunk cikkében megszólalók szerint a Hableány turistahajó 28 emberéletet követelő katasztrófáját emberi hiba és több, önmagában nem végzetes körülmény szerencsétlen összjátéka okozta, ez nem mentség az illetékesek, főleg a politikusok részéről tapasztalt közönyre, felelősségáthárításra, inkompetenciára. Mint ahogy arra sincs magyarázat, hogy a turizmus fejlesztésére osztogatott állami milliárdok miért csak az Orbán–Mészáros család szállodáiba, kempingjeibe, jachtkikötőibe ömlenek, s miért nem jut egy fillér sem a Dunán roncsderbiként grasszáló hajópark fejlesztésére és az elemi mentésre. Maszatolás, hazugság, alakoskodás – az előző témát is jellemző magatartás idegesítette leginkább a hét megrendítő veszteséglistáját gyarapító Térey János költőt is, akitől Szellem rovatunkban búcsúzunk.

A 40 nemcsak a HVG kedvenc száma a héten, hanem azoké a csúcsoligarcháké is, akik gyakran túlárazott közbeszerzéseken felhizlalt cégeikből éppen

negyvenszer annyi osztalékot vettek ki, mint nyolc éve: 65,7 milliárd forintot.

Címlapsztorink szerint a kormányhoz közel álló üzletemberek nemcsak abban könyörtelenek, hogy lehúzzák az államot, hanem abban is, hogy az extraprofitot eszük ágában sincs vállalkozásuk, azaz a gazdaság fejlesztésébe visszaforgatni. Ilyesmire gondolhatott annak idején Esterházy Péter, amikor azt írta, hogy erkölcsileg teljesen lenullázódtak, és az a sok nulla mind ott virít a bankszámlájukon.

Megbotránkozásra a pénzesőben úszó NER-családtagokon kívül az is okot ad, hogy közben a kormány zavartalanul folytatja az autonóm közösségek szétverését. Az intézmények gleichschaltolásának újabb példája, hogy Orbánék minden ellenállás, hitegetés, tárgyalás dacára lenyúlják az MTA kutatóintézeteit és vagyonát. A Széchenyi adta, Palkovics elveszi című cikkünkből kiderül: a kabinet olyannyira lejátszottnak tekinti a meccset, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében már nevesítve szerepel az a kutatóhálózat, melynek égisze alatt a korábbi akadémiai intézetek a jövőben működnek. Arról pedig Szellem rovatunk számol be, hogy a kormány rátámadt az 1956-os Intézetre is, alig titkoltan azzal a céllal, hogy a történelmi adatkinccsel hamis emlékezetpolitikáját dúcolja alá.

Ami a spiritualitást illeti, azt nem az a véletlen indokolja, hogy június 9-e az idén épp pünkösdvasárnapra esik. A csíksomlyói pápalátogatásról tudósító kollégánk Ferenc pápát idézi, aki szerint az egyház nem palota, hanem sátor, amelyet a vándorló népek között ütnek fel; épp ezért tévúton járnak, akik önelégülten őrizni próbálják a kereszténység állítólagos védőbástyáit. Orbán Viktor persze ezt nem akarja meghallani, ő inkább a foci iránti szenvedélyének áldozott, amikor Csíksomlyó helyett a „hanyatló” Nyugatot, Madridot és a BL-döntő díszpáholyát választotta.

A szerző a HVG felelős szerkesztője