szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A MOK szerint a Cser Ágnes vezette szakszervezet „nem tudja kellő hatékonysággal és elhivatottsággal képviselni a magyar orvosok érdekeit.”

Zajlik az adok-kapok az új, ellenzéki vezetésű Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a kormány között, elég csak erre gondolni:

Ötszázmilliárd forintra lenne szüksége a magyar egészségügynek

A magyarokban a kipcsak gén mellett nincs hálapénz gén --vallja Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara nemrég megválasztott elnöke, akivel az orvosok béremeléséről, a kormányzati nyomásgyakorlásról, és arról is beszélgettünk, milyen a jó egészségügyi rendszer. Interjú.

Ráadásul bértárgyalások is folynak, ahol a MOK jogilag nem vehet részt, bármennyire is szeretnék. „nem ülhetünk ott a mindenkori politikai erők és ágazati képviselők között az egészségügyi bértárgyalásokon. Erre ugyanis csak az ágazat úgynevezett reprezentatív szakszervezetének van lehetősége” – írják honlapjukon.

A Cser Ágnes vezette Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZEDDSZ) azonban a MOK szerint „nem tudja kellő hatékonysággal és elhivatottsággal képviselni a magyar orvosok érdekeit.”

Ezért alternatív megoldáshoz folyamodtak:

Arra kérünk Titeket, lépjetek be egy jelképes összegű tagdíjért cserébe (havi 300 Ft) a MOSZ-ba. Becsléseink szerint nagyjából 10000 orvos belépése esetén elérhetjük az úgynevezett ágazati reprezentativitást, és ezáltal jogszerű és mellőzhetetlen tárgyalófelekké válhatunk az orvosi bértárgyalásokon.

A MOSZ a Magyar Orvosok Szakszervezete, régóta létezik, a kamara most szeretné „élettel” megtölteni, hogy kellő taglétszámmal ott lehessenek a kormánnyal folytatott bértárgyalásokon.

Az orvosi kamara szeretné, ha bűncselekmény lenne a hálapénz elfogadása

Komoly béremelést javasol az orvosi kamara lehetőleg még idén, de legkésőbb 2021-ben. Emellett javasolják, hogy a hálapénz elfogadása minősüljön korrupciónak, és legyen büntető törvénykönyvi tétel. A kamara szerint az egészségügy és azon belül az orvosok helyzete béremelés nélkül nem fenntartható.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hat szabad intenzíves ágy maradt egész Romániában

Hat szabad intenzíves ágy maradt egész Romániában

Rég nem látott válságba kerülhetett Észak-Korea a koronavírus miatt

Rég nem látott válságba kerülhetett Észak-Korea a koronavírus miatt

Ketten haltak meg egy felgyújtott kaposvári lakásban, Izraelben fogták el a gyanúsítottat

Ketten haltak meg egy felgyújtott kaposvári lakásban, Izraelben fogták el a gyanúsítottat