szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Müller Cecília országos tiszti főorvos azt mondta, egy járványról beszélünk, ami folyamatosan változik. Aki lázas, ne menjen orvosi váróba, hívja fel a háziorvost, aki majd kimegy a pácienshez.

Koronavírus-világjárvány
Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. A korábban ismeretlen kórokozó (a SARS-CoV-2) a kínai Vuhan városából terjedt el világszerte. A tüdőgyulladással járó megbetegedés (a COVID-19) néhány hónap alatt több ezer halálos áldozatot szedett, naponta ezrek fertőződnek meg. A vírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Sajtótájékoztatót tartott Müller Cecília országos tiszti főorvos és Szlávik János infektológus főorvos a koronavírussal kapcsolatos friss tudnivalókról.

Újra leszögezték, hogy nincs magyarországi megbetegedés, de Müller hangsúlyozta, hogy

egy járványról beszélünk, ami folyamatosan változik.

Az olasz helyzet ismertetése után úgy fogalmazott: a földrajzi közelség miatt módosították a magyar vonatkozó eljárásrendet. „Fontos definiálni, kit tekintünk gyanús, valószínűsíthető és igazolt esetnek” – magyarázta.

Az új eljárásrend szerint gyanús az,

aki 38 fok feletti lázzal küzd, 14 napon belül olyan területen járt, ahol a közösségi terjedés lehetősége adott, illetve olyan súlyos tünetekkel küszködik, hogy kórházi ellátásra szorul.

Tünetek nélkül senki sem minősül gyanús esetnek, ám ha valaki produkálja a tüneteket, azonnal el kell különíteni – mondta. Ezt követően következik a laborvizsgálat, aminek néhány órán belül megvan az eredménye. Ha súlyos a megbetegedés és alapos a gyanú, akkor a Dél-Pesti Centrumkórházban izolálják és gyógyítják.

Müller azt is elmondta, minden esetben egyedi döntés születik arról, kit helyeznek karanténba, és kit nem. „Annál, aki nem járványos területen tartózkodott, egyedi kikérdezés után meggyőződünk arról, szüksége van-e járványügyi megfigyelésre, szigorú zárlat alá helyezésre.” Ha többeket kellene a kórházban megfigyelni, arról Müller azt mondta:

bőségesen rendelkezésre áll hely, akár a Szent László Kórház összes ágya.

  • Szlávik a Dél-Pesti Centrumkórházról és az ott karanténban lévők állapotáról beszélt. A kambodzsai hajóról már korábban odaérkezett három emberről azt mondta, jól vannak, tünetmentesek, pénteken és szombaton hagyhatják el a kórházat.
  • A 11 diákról, két tanárról és két sofőrről, akik szintén ott vannak, azt mondta, láztalanok, egészségesek, az eddigi vizsgálatok nem mutattak ki koronavírust. „Jól tűrik a bezártságot” – mondta a főorvos.
  • Az Olaszországból hazaérkezett kamionos állapotáról Szlávik azt mondta, láztalan, panaszmentes, az első tesztek negatívak lettek, de benntartják megfigyelésre.

Müller azt is elmondta, hogy a háziorvosokat megfelelően tájékoztatták, aki ezzel nem találkozott, az nem a Nemzeti Népegészségügyi Központ hibája. Végül azt közölte:

aki lázas, tüneteket produkál, járványos területen volt, hívja fel a háziorvosát, ne menjen a váróba, az orvos majd kimegy.

Olyan tanácsok is elhangoztak, hogy egészséges embernek nem kell szájmaszk, aki pedig betegnek érzi magát, és mégis utaznia kell, védje egészséges utastársait.

(Kép: Müller Cecília középen, egy korábbi sajtótájékoztatón.)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
„Visszanyúltunk gyerekkorunk kedvenceihez” – itt az amber smith új lemeze

„Visszanyúltunk gyerekkorunk kedvenceihez” – itt az amber smith új lemeze

Mindegy, milyen böngésző van a gépén, ez a kártevő mindegyiket támadja

Mindegy, milyen böngésző van a gépén, ez a kártevő mindegyiket támadja

Gulyás: Már hétfő éjfélkor életbe léphet a koronavírus-törvény

Gulyás: Már hétfő éjfélkor életbe léphet a koronavírus-törvény