szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Utoljára február 5-én adott a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatást az orvosoknak a koronavírusról. Akkor azt ajánlották nekik, hogy sebészi maszkkal védekezzenek, de ma már tudjuk, hogy az nem elég.

Koronavírus-világjárvány
Már egymillió fölött jár a koronavírussal megfertőzöttek számban a világon, mintegy 70 ezren vesztették életüket a betegség miatt, a gazdasági hatások pedig kiszámíthatatlanok. Az eseményeket követni is nehéz, de mi igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat. Tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleményére hivatkozva az országos tiszti főorvos azt mondta: „a háziorvosok és a házi gyermekorvosok minden szükséges tájékoztatást megkaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központtól a koronavírus-járvány megelőzéséhez szükséges teendőkről, és folyamatosan rendelkezésükre állnak kérdés esetén”. Az Index szerint ez nem teljesen felel meg a valóságnak, 

információk szerint ugyanis a háziorvosok, gyerekorvosok, védőnők, iskolaorvosok legutóbb február 5-én kaptak tájékoztatást, azóta nem.

A február 5-i tájékoztatás arról szólt, hogy egyhetes lappangási idővel kell számolni koronavírus-fertőzés esetén, azóta viszont kiderült, hogy két hét az ominózus időszak. A kézhigiénés szabályok betartásán kívül a sebészi orr-száj maszk használatát írták elő felső légúti betegségek esetén, attól függetlenül, hogy felvetődik-e a koronavírus lehetősége. Ma már tudjuk, hogy ez nem elegendő: speciális maszk, zárt szemüveg, „szkafander”, dupla gumikesztyű és lábvédő zsák kell a teljes védelemhez.

Az orvosok, akikről az Index ír, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál érdeklődtek, ahol a maszkot ajánlották nekik, viszont ezt nem biztosítják a számukra. Egyikük azt mondta, hogy a maszkok beszerzésének költsége a több százezer forintot is elérheti havonta, ráadásul nehéz hozzájuk jutni.

Egy másik orvos szerint az is kérdéses, hogy védekezéshez használatos eszközöket hogyan kell felvenni, levenni, megsemmisíteni, de azt sem lehet tudni, hogy például a rendelő épületét kinek kell fertőtlenítenie.

Müller Cecília szerda délutáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

a háziorvosokat megfelelően tájékoztatták, aki ezzel nem találkozott, az nem a Nemzeti Népegészségügyi Központ hibája.

(Képünk illusztráció)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A NER-rel fizettetné ki a koronavírus elleni harc árát Botka László

A NER-rel fizettetné ki a koronavírus elleni harc árát Botka László

Ezeket az országokat még a koronavírus is messziről elkerüli

Ezeket az országokat még a koronavírus is messziről elkerüli

Alkotmánybírósághoz fordul a mobilok nyomkövetése miatt a volt szlovák kormánypárt

Alkotmánybírósághoz fordul a mobilok nyomkövetése miatt a volt szlovák kormánypárt