szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megsértette a közbeszerzési törvényt a Józsefvárosi Önkormányzat, amikor május végén hirtelen lecserélte a közétkeztetési szolgáltatót.

Ötvenmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Hatóság a Józsefvárosi Önkormányzatot, mert szabálytalannak találták a május 26-án új szolgáltatóval megkötött közétkeztetési szerződést – vette észre a Vg.hu. A hatóság semmisnek nyilvánította a dokumentumot, megállapította, hogy az önkormányzat megsértette a közbeszerzési törvényt, de jelezte azt is, hogy az eredeti állapot már nem állítható helyre.

Pikó András, Józsefváros ellenzéki támogatottságú független polgármestere korábban azzal indokolta a gyors szolgáltatóváltást, hogy a korábbi közétkeztetési szerződés érvénytelen volt. Közölték azt is, hogy előkészítenek egy új közbeszerzési eljárást is az ügyben.

A hatóság szerint ugyanakkor semmi sem indokolta a hirtelen lépést, mert nem volt olyan rendkívüli sürgősséget jelentő körülmény, ami miatt ne lehetett volna betartani a nyílt, a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárásra előírt határidőket, és lehetséges lett volna legalább három gazdasági szereplőt bevonni egy közbeszerzési eljárásba. Szerintük a közpénzek felhasználásának átláthatósága is csorbát szenvedett.

Az új józsefvárosi közétkeztetőt és az önkormányzatot korábban azzal támadta a Fidesz helyi képviselője, hogy megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

hvg.hu/MTI Itthon

A Fidesz szerint menzabotrány van Józsefvárosban, az önkormányzat álpanaszosokról ír

A Fidesz képviselője szerint a józsefvárosi közétkeztetést végző cég megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen és több ezer iskolás, óvodás és szociális ellátott étkeztetése és egészségbiztonsága veszélybe került. Az önkormányzat szerint olcsóbb és jobb lett a közétkeztetés a kerületben, a menzás cégnél pedig nem volt probléma az élelmiszerek fogyaszthatósági idejével.

A magyar pezsgőkirály is beszáll a gellérthegyi sikló megépítésébe

A magyar pezsgőkirály is beszáll a gellérthegyi sikló megépítésébe

Letartóztatná az állatkínzással gyanúsított nyírbogáti házaspárt az ügyészség

Letartóztatná az állatkínzással gyanúsított nyírbogáti házaspárt az ügyészség

Elgázoltak egy teherautósofőrt az M2-es autópályán

Elgázoltak egy teherautósofőrt az M2-es autópályán