„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Orbán Gáspár katonai kiképzése miatt van mindez.
Kifogásolta Orbán Gáspár brit katonai kiképzését Fekete-Győr András Momentum elnök, amire két fideszes politikus, Németh Szilárd és Budai Gyula is azzal vágott vissza, Fekete-Győr biztos nem tudna végigcsinálni egy kiképzést.
Orbán Viktor fia egy kilenc hónapos, közel negyvenmillió forintost képzést végzett el a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként. A történetre a kormánymédia alternatív valóságot épített, úgy tett, mintha az lenne a baj, hogy sok katona vesz részt külföldi kiképzésen. A fideszes politikusok véleménye is ebbe a körbe illeszkedik, mikor azt firtatják, vajon Fekete-Győr el tudna-e végezni egy ilyen képzést vagy sem.
Fekete-Győr azt írta, fogalma sincs, hogy jön a katonai kiképzés ahhoz, hogy politikai kérdésekben igaza van-e vagy sem, de az üzengetésen jól szórakozik.
Olyan emberek döngetik a mellüket fene nagy férfiasságukban, akik harminc métert nem tudnak egyben lefutni. Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre - de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!
Két nap alatt a második fideszes csinovnyik próbál keménykedni velem, miután világossá tettem, hogy Orbán Gáspár brit...
Közzétette: Fekete-Győr András – 2021. január 17., vasárnap
Budai Gyula, aki egy szombati posztban már közölte, ő katonaként végigcsinált egy három hetes alapkikézést, így most annyit kérdezett, mi köze a szigetkörnek a katonai alapkiképzéshez?
Én, személy szerint a Lovassport világában érzem magam otthon, mint a Magyar Lovas Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottságának Elnöke. Az én ajánlatom, ha versenyezni, vagy erőt összemérni szeretnél, egy kettes fogathajtó verseny. Tudod ez egy hagyomány őrző magyar sport!
Te, András! A szigetkörnek mi köze van a katonai alapkiképzéshez? Megint nem néztél utána! Én, személy...
Közzétette: Budai Gyula Országgyűlési Képviselő hivatalos oldala – 2021. január 17., vasárnap
Németh Szilárd annyit üzent vissza, hogy a katonai esküt sosem lehet majd Fekete-Győrtől hallani, ugyanis
a Magyar Honvédségben nem nyüszítve menekülő vörös rókákat, hanem a haza fegyveres szolgálatára alkalmas, a magyar nemzethez hű honvédeket képeznek.
A Magyar Honvédségben nem nyüszítve menekülő vörös rókákat, hanem a haza fegyveres szolgálatára alkalmas, a magyar...
Közzétette: Németh Szilárd – 2021. január 17., vasárnap
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.