„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A lap munkatársa idejében regisztrált az eseményre, de nem kapott visszajelzést. Arról az Antall József Tudásközpontról tettek volna fel kérdéseket, amelynek működését az Orbán-kormány eddig több mint 4 milliárd forinttal támogatta.
A Magyar Hang, a Hócipő és a Direkt36 munkatársa sem jutott be a csütörtöki kormányinfóra, amelyen hosszú idő után élőben lehetett kérdezni, és ahol Orbán Viktor miniszterelnök is megjelent.
A Telex szerint a Direkt36 munkatársa, Wirth Zsuzsanna idejében regisztrált a sajtótájékoztatóra, de nem kapott visszajelzést. Amikor pedig a helyszínre érkezett, azt mondták neki, hogy nincs rajta a listán.
Amíg a be nem engedett újságírók kint álltak, megérkezett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke, mellettük Orbánnak, aki azt mondta:
nem ő szervezi a sajtótájékoztatókat.
A Direkt36 újságírója az Antall József Tudásközpontot érintő vizsgálatról szeretett volna kérdéseket feltenni. A lap korábban hosszabban foglalkozott az alapítvánnyal, amelynek működését a kormány eddig több mint 4 milliárd forinttal támogatta az adófizetők pénzéből.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.