Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A külgazdasági és külügyminiszter csak emiatt kiadott rendelete július 22-étől hatályos.
A világot folyamatosan járó Szijjártó Péter, aki ma éppen Tatárföldön volt a Mol gumibitumengyára miatt, eközben ügyel az apró részletekre is. Vagy legalábbis a hivatala, amelyben Vargha Tamás Fidesz-képviselő a polgári hírszerzésért felelős államtitkár.
A Magyar Közlöny ugyanis szerda este közölte „az Információs Hivatal hivatásos állományú tagjainak illetményéről, juttatásairól, valamint a folyósítás és költségtérítés szabályairól” szóló rendelet módosítását. Ennek egyik bekezdése eddig így szólt:
„A kiküldött az ideiglenes külföldi kiküldetés elszámolása során nyilatkozik arról, hogy az ideiglenes külföldi kiküldetés időtartama alatt részesült-e olyan ebédben vagy vacsorában, amelyet nem kellett megtérítenie. Ha a kiküldött az ideiglenes külföldi kiküldetés időtartama alatt ebédben vagy vacsorában részesült, az adott napra – kivéve a külföldre utazás indulási és érkezési napjára – jutó napidíját és napidíj-kiegészítését étkezésenként 30%-kal csökkenteni kell.”
Ezt helyezik hatályon kívül július 22-étől. Attól kezdve a magyar hírszerzők – hiszen a Külügyhöz tartozó Információs Hivatal az ő szervezetük – könnyebb szívvel fogadhatják el a külföldi partnerek ebéd- vagy vacsorameghívását, mert emiatt nem csökkentik a napidíjukat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.