A luxemburgi külügyminiszter szerint inkább Orbánról kellene népszavazást tartani

Jean Asselborn azt kérdezné, tolerálják-e az EU-ban a magyar miniszterelnököt. A válasz szerinte egy határozott nem lenne.

  • hvg.hu hvg.hu
A luxemburgi külügyminiszter szerint inkább Orbánról kellene népszavazást tartani

Éles hangon bírálta a magyar miniszterelnököt a luxemburgi külügyminiszter – számolt be róla az Euronews. Jean Asselborn szerint

arról kéne az Európai Unióban népszavazást tartani, hogy tolerálják-e az EU-ban Orbánt”.

Az Unió rangidős külügyminisztere a német Der Spiegelnek adott válaszában azt mondta, hogy teljesen biztos abban, hogy erre „határozott nem lenne a válasz.”

Ezzel szerinte „egy csapásra meg lenne oldva a magyar kormány elleni véget nem érő eljárások sora”. Egyelőre azonban nem lehet uniós szinten népszavazást kiírni, de Asselborn szerint el kéne gondolkodni a bevezetésén.

A luxemburgi külügyminiszter azután nyilatkozott, hogy a magyar miniszterelnök szerdán bejelentette, ötkérdéses „gyermekvédelmi” népszavazást tartanak.

Michael Roth német Európa-ügyi miniszter az ügyről azt mondta a lapnak, hogy „a német kormány szerint a meleg közösség elleni törvény ellentmond az Európai Unió értékeinek”. A német politikus a magyar parlament döntését „rendkívül aggasztónak” minősítette. Mint mondta, a „kisebbségekkel – beleértve a szexuális kisebbségeket is – való tiszteletteljes bánásmódnak vitán felül kell állnia”.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.