„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A miniszterelnök Kötcsén Szilágyi Ákossal is fotózkodott, aki keményvonalas fideszes figura, a New York-i polgári kör alapítója.
Orbán Viktor ugyan nem nyilatkozott, mikor megérkezett a Fidesz kötcsei dzsemborijára, azonban a Facebookon közzétett egy csokor fényképet az eseményről. Az egyiken egy férfivel pózol, a férfin pedig olyan póló van, aminek az elején és a hátán is a miniszterelnök fényképe látható, továbbá a “the leader of Europe” felirat (magyarul: Európa vezetője).
A férfi nem híres, de hírhedt: Szilágyi Ákos, 1993 óta New Yorkban (is) él, nem mellesleg ő alapította 2002-ben a New York-i polgári kört. A polgári köröket Orbán Viktor a 2002-es választási vereség után hívta életre (mert “a haza nem lehet ellenzékben”) és egy ideig ő maga szervezte, mint afféle aktivistahálózatot. A körök 2006 után, de különösen 2010 után eljelentéktelenedtek.
Szilágyi Ákos nem pusztán fideszes, de keményvonalas tagja a New York-i magyar közösségnek, a Fidesz- (illetve KDNP-) közeli Vasárnap.hu áprilisban vele készített interjújában már-már szélsőjobbos megközelítésben beszél arról, hogy milyen, a fehéreket ért atrocitásokat tapasztalt Dél-Afrikában, továbbá közkeletű összeesküvés-elméletekkel (ld. pl. deep state) tesz hitet Donald Trump elnöksége mellett, és persze Joe Biden elnöksége ellen.
A vasárnap.hu-tól egyébként augusztus elején meglepő hirtelenséggel távozott Horváth Tamás főszerkesztő, miután kiderült: korábban aktív résztvevője volt az Erő és Elszántság nevű neonáci szervezet demonstrációinak, ahol Hitler propagandaminiszterének jelszavát skandálta, a nácikra pedig az európai kultúra védelmezőiként hivatkozott. Horváth a Fidesz-közeli 888.hu-tól érkezett a laphoz, ahol Hitlert és Szálasit éltette egy később eltávolított írásában.
A vasárnap.hu korábban sem ódzkodott különösebben attól, hogy szélsőjobboldali felfogású anyagokat közöljön, rendszeresen hoz le az LMBTQ-közösséget és az abortuszt is nyíltan elutasító, vagy épp a kapcsolati erőszak áldozatain gúnyolódó cikkeket. A lap kiadója a Kovács K. Zoltán Alapítvány, amely a KDNP pártalapítványa, a Barankovics István Alapítvány egyik alapítójának a nevét viseli. 2018-ben még csak 276 ezer forintból, 2019-ben viszont már csaknem 37 millióból gazdálkodhattak, amit a Miniszterelnökség, a KDNP pártalapítványa, és a Bethlen Gábor Alapkezelő adott össze, többek között üldözött keresztényekkel kapcsolatos kommunikációra.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.