6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A választókorú népességből továbbra is a Fideszt támogatják a legtöbben, a DK, az MSZP és a Párbeszéd némileg erősödött, a Jobbik támogatottsága ugyanakkor némileg csökkent.
Az ellenzéki előválasztás kibillentette támogatottságuk egyensúlyi helyzetéből a két politikai tömböt, míg az ellenzék közös listáját 39 százalék támogatta októberben a választókorú népesség körében, addig a kormánypártokat 35 százalék – derült ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából, amit október 11 és 19 között vettek fel ezer fő megkérdezésével. Szeptemberhez képest az ellenzék 1 százalékot erősödött, míg a kormánypártok 2 százalékkal gyengültek.
A kutatás szerint a fővárosban az ellenzéket 58, a kormánypártokat 24 százalék támogatja. A megyeszékhelyeken jelenleg 43-33-ra vezet az ellenzék, a többi vidéki várost magában foglaló településcsoportban viszont megfordulnak az erőviszonyok: a Fidesz–KDNP 38, az ellenzéki lista 34 százalékon áll. A falvakban valamivel még nagyobb a kormánypárti előny: 39 százalékukkal szemben az ellenzék 32 százalékot kap a választóktól.
A pártok támogatottsága esetében a Závecz Research szerint az ellenzéki előválasztás nem forgatta fel a pártok erőviszonyait. A választókorú népességnél továbbra is a Fidesz a legerősebb párt, 34 százalék támogatja, 1 százalékkal kevesebben, mint egy hónapja.
A felmérés szerint valamelyest javultak a DK, az MSZP, és a Párbeszéd pozíciói, némileg gyengültek a Jobbiké. A Demokratikus Koalíciónak 11-ről 13 százalékra bővült a támogatottsága. A Jobbik tábora most 11 százalékos, 1 százalékkal kisebb, mint szeptemberben. Az MSZP-nek minimálisan, 5-ről 6 százalékra emelkedett a támogatottsága az elmúlt egy hónapban. A Momentum maradt 4, az LMP 2 százalékon. A Párbeszéd 1-ről 2 százalékra bővítette táborát, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt továbbra is 1-1 százalékos. A pártnélküliek aránya 25 százalék.
A biztos pártválasztóknál a Fidesz 47 százalékos, a második helyen a DK áll 19, a harmadikon a Jobbik, 14 százalékkal. Az MSZP 7 százalékos, míg a Momentum 4 százalékos. A Párbeszéd a biztos szavazók csoportjában 3 százalékon áll, az LMP 2 százalékon, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt 1-1 százalékon.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.