50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Egy átlagos évben rémesnek számítana az idén novemberi halálozási adat, de 2020-szal összehasonlítva már csökkenést mutat, a születésszám pedig még nőtt is eközben.
Idén novemberben 7740 gyerek született Magyarországon, 315-tel több, mint 2020 novemberében – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első tizenegy hónapjában összesen 85 479-en születtek, ez a szám 346-tal meghaladja a tavaly ilyenkorit. És mivel tavaly a decemberi születésszám kimondottan alacsony volt, jó az esély arra, hogy a 2017–2019 közötti csökkenés után az egymást követő második évben is nőjön a születésszám.
A teljes termékenységi arányszám – ami azt mutatja, hogy egy nő átlagosan hány gyereket szül – a tavalyi 1,57-ről 1,59-re nőtt az első tizenegy hónapban.
Eközben 14 984-en haltak meg novemberben. Ez bármelyik más időszakban kiemelkedően magas szám volna, a két évvel korábbi novembernek például a másfélszerese, de 2020-hoz képest már 1606 fővel kevesebb elhunytat jelent. Úgy tűnik, a járvány negyedik hulláma már kevesebb áldozatot követel, mint a második. Január és november között így is 138 014-en haltak meg, 14 166-tal többen, mint a tavalyi első tizenegy hónapban, ami azt jelenti, hogy a rettenetes február-március-április hatására
a teljes éves halálozási adat lakosságarányosan szinte biztosan olyan rossz lesz, mint amilyen a háborúk éveit leszámítva utoljára az 1920-as években volt.
Azt is érdemes ehhez hozzátenni, hogy a szokásosnál sokkal több haláleset miatt a KSH-hoz lassabban érkeznek be a halotti dokumentumok, amik alapján összeállítják a statisztikát, minden hónapban kiderül, hogy a valós halálozási adat még magasabb, mint amit eredetileg közzétettek, most például az októberi adathoz még 315, a szeptemberihez 65 elhunytat írtak hozzá.
A természetes fogyás, vagyis a halálozások és a születésszám különbsége idén eddig 52 535 fő volt, 13 820-szal több, mint tavaly január és november között. Novemberben 3866 pár házasodott össze, 227-tel több, mint egy évvel ezelőtt. Az év egészében eddig 67 685 házasságot kötöttek, a tavaly január-novemberinél 3902-vel többet.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.