szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Budapesten vendégeskedik Jair Bolsonaro, akinek mélyben van a hazai népszerűsége, így az októberi választások előtt jól jön neki a nemzetközi hírverés. A Moszkvából érkező brazil elnök, aki korábban azt mondta, ha meleg párt látna az utcán, megverné őket, ha pedig meleg fia lenne, reménykedne, hogy meghal egy balesetben, Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is parolázott. Kérdés, hogy ki jár jól a barátsággal.

A brazil elnök és a magyar miniszterelnök számtalan esetben szerepelt már közös címlapon, amikor valamelyik nyugati újság az illiberalizmusról, a populista, autoritariánus vezetők előretöréséről közölt címlapsztorit. Mégis, három évet kellett várni arra, hogy Brazília nyíltan homofób, konzervatív nacionalista, Covid-tagadó elnöke (korábbi aranyköpéseiből itt idéztünk) megtisztelje Magyarországot a jelenlétével. Jair Bolsonarót még 2019-ben hívta meg Orbán Viktor, amikor egyedüli uniós vezetőként részt vett a brazil elnök beiktatásán.

A brazil elnök végül 2022 februárjában, hat héttel a magyar parlamenti választások előtt tett eleget a meghívásnak.

MTI

Ironikus, hogy Bolsonaro, akit jogvédő szervezetek és a brazíliai őslakosok is emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolnak a környezetvédelmi politika szétverése, az esőerdők és a benne élő törzsek jogainak csorbítása miatt, azzal az Áder Jánossal találkozott először, akinek elnöki profiljában központi szerepet tölt be a klímavédelem. Arról hogy mi hangzott el kettejük "udvariassági" megbeszélésén, csak találgatni lehet, mivel közös sajtónyilatkozatot nem adtak, ellentétben az Orbán-Bolsonaro találkozóval, ahol védelmi, vízgazdálkodási és a humanitárius együttműködésről szóló megállapodásokat írtak alá a magyar és a brazil kormány tagjai, majd a két vezető beszélt – a sajtónak nem volt lehetősége kérdéseket feltenni.

MTI

Bolsonaro, a béketestvér

Orbán Viktor beszéde kezdetén diplomáciatörténelmi eseménynek nevezte, hogy először látogatott el brazil államfő Magyarországra.

„A tárgyalás érdemi része az első látogatás izgalmán túl a tény, hogy Moszkvából jött az elnök úr. A diplomáciai életet és a mindennapokat a háború lehetősége árnyékolja be. Minden diplomáciai erőfeszítés, ami a háború elkerülését célozza, rendkívül értékes" – köszönte meg Bolsonaro béke melletti erőfeszítéseit Orbán Viktor.

Túry Gergely

A miniszterelnök szerint mivel 214 millió ember él Brazíliában, és a világon a 12. legnagyobb gazdaság, ezért evidens érdek a szoros együttműködés. „A világ globális kihívásai tekintetében azonos a megközelítés a két ország között” – utalt a miniszterelnök arra, hogy egy ideológiai családba tartozik a két vezető.

Szerinte azonos a megközelítés többek között a migráció tekintetében is, ezért

közösen hoznak létre egy figyelmeztető rendszert, amely a hozzájuk hasonlóan gondolkodó országokkal együtt segít majd idejében észlelni és megakadályozni olyan nemzetközi megállapodásokat, amelyek a migrációt pozitív színben akarnák feltüntetni, vagy amelyek "nem tetszenek".

Orbán Viktor szerint az európai civilizáció nagyon keveset tesz az üldözött keresztényekért, aztán rátért a másik közös pontra: a családokat érő támadások tekintetében is ugyanazt gondolják.

Túry Gergely

„Az az antropológiai megközelítés, ami az alaptörvényben van, az egyetlen definíciója a családnak. Erről szól a gyermekvédelmi népszavazás is" – mondta a miniszterelnök. Fontosnak nevezte még a szabadkereskedelem melletti elköteleződést, mert anélkül "a magyar emberek sokkal rosszabbul élnének". Ezért kerül sor biotechnológiai beruházásokra Brazíliában, ahol már jelen van a Richter Gedeon Zrt.

„Brazília ott lesz a magyar hadifejlesztési programban. Vettünk két sugárhajtású katonai szállítógépet, ezek 2023-ban készülnek el és érkeznek meg” – számolt be a védelmi együttműködés természetéről a magyar miniszterelnök. Végül elfogadta Bolsonaro meghívását következő elnöki beiktatására, de hozzátette, hogy ezt még a választóknak is ratifikálniuk kell.

A brazil elnök sokkal rövidebben beszélt, Magyarországot "a mi kis nagytestvérünknek" nevezve.

„Érdekeink képviseletében nagyok: Isten, haza, család, szabadság. Együtt harcolunk a családok védelméért, hogy a társadalom egészséges maradjon" – tette hozzá.

Úgy tűnik, a brazil elnök és Áder János közötti beszélgetésen valamilyen formában szóba kerülhetett a brazil esőerdők sorsa is, mert Bolsonaro hamis információkról kezdett beszélni, amik külföldre eljutva brazil gazdaság elleni támadás részei. "A területünk 63 százalékát megőrizzük, és újraerdősítéssel is foglalkozunk, amire nem sok példát látok Európában" – emelte ki.

Végül az orosz–ukrán konfliktusra kitérve annyit mondott, hogy senkinek sem érdeke a háború, mindenki csak veszítene rajta. Bolsonaro szerint mostani látogatása nagy hatással lesz a két nép jövőjére nézve, és testvérként tekint Magyarországra.

Túry Gergely

Ki az elszigeteltségből

Az orosz utalások nem véletlenül hangzottak el, hiszen – mint arra Orbán Viktor is utalt – a brazil állami vezető magyarországi látogatása előtt éppen azzal a Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, aki miatt áll a bál a nyugati világban. A magyar miniszterelnök gigaasztalhoz ültetésénél jóval meghittebb hangulatban zajló megbeszélésen Bolsonaro szolidaritásáról biztosította az orosz elnököt.

AFP

"Nem szigeteltek el minket, vannak barátaink” – volt a fő üzenete a moszkvai találkozónak, ahogy valószínűleg ezt a célt szolgálja a jobboldali dél-amerikai politikus budapesti látogatása is. Brazília és Oroszország között ugyanis annak ellenére nincs szoros politikai és üzleti együttműködés, hogy a szovjet időkben Brazília a Szovjetunió egyik fő kereskedelmi partnere volt, és az államszövetség 1991-es szétesését követően is még sokáig élénk volt a kétoldalú kapcsolat. Bár Putyin a maga „dél-amerikai nyitása” során megpróbálkozott az együttműködés szorosabbra fűzésével, jelenleg az orosz külkereskedelem egy százaléka esik a legnagyobb dél-amerikai államra.

A gazdasági kapcsolatok visszafogottsága ellenére vannak kapcsolódási pontok: mindkét állam tagja a feltörekvő nagy gazdaságokat összefogó, nem hivatalos tömörülésnek, a BRICS-nek – ebben még Kína, India és Dél-Afrika kapott helyet –, és Brazília számít arra, hogy amennyiben átalakítják az ENSZ-t, Moszkva támogatni fogja, hogy Brazília is kapjon állandó helyet az újonnan szerveződő Biztonsági Tanácsban.

Az elemzők szerint a négy hónapja bejelentett út lehetőséget ad arra Bolsonarónak, hogy megmutassa Washingtonnak, nem az USA az egyetlen nagyhatalom, és Joe Bidennek számolnia kell Brazília érdekeivel is. Ez annak ellenére igaz, hogy a dél-amerikai ország – ellentétben több latin-amerikai állammal – nem kérdőjelezi meg az USA térségbeli befolyását.

Putyin pedig azt demonstrálhatja – ugyancsak az USA-nak – hogy Oroszországot nem lehet elszigetelni, és ha Moszkva úgy akarja, az amerikaiak „hátsó udvarában” is képes megvetni a lábát. Ez már csak azért is figyelemreméltó, mert Bolsonaro annak ellenére nem mondta le moszkvai útját, hogy Washingtonnak egyáltalán nem tetszett az, hogy a politikus az ukrajnai válság csúcspontján is hajlandó tárgyalni a Nyugat szerint agresszióra készülő Putyinnal.

AFP

Bolsonaro helyzetét nehezíti, hogy a brazil elnök népszerűsége soha nem látott mélységekben van, nem utolsósorban katasztrofális járványkezelése miatt. Az Egyesült Államok után Brazíliából jelentették a legtöbb áldozatot, a járvány kezdete óta több mint 641 ezer ember halt már bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe a 212 milliós országban.

“Ez csak egy megfázás, férfiként kell viselni, nem kisfiúként” – mondta Bolsonaro az első hullám csúcsán 2020 márciusában, később el is kapta a fertőzést. A rendkívüli járványhelyzet miatt szétosztott támogatások nyomán javult a népszerűségi indexe, de később megint bezuhant. A legutóbbi hónapok felmérései szerint a brazilok több mint fele szerint kormányozza kifejezetten rosszul az országot a Bolsonaro-adminisztráció, és 20-25 százalékuk gondolja úgy, hogy jó irányba haladnak a dolgok.

Ami Magyarországot illeti, Orbán Viktornak hat héttel a parlamenti választások előtt mindenképpen jól jön a nemzetközi támogatás, még akkor is, ha Bolsonaróval az ideológiai megközelítésen kívül nem sok mindenben osztoznak. Ráadásul a brazil elnök melegekkel, nőkkel kapcsolatos kijelentéseihez képest a magyar miniszterelnök retorikája még legrosszabb pillanataiban is mérsékeltnek és konszolidáltnak tűnik.

Bár Orbánnak kétségkívül Donald Trump lenne a legnagyobb trófea, de a volt amerikai elnök látogatásának részleteiről Gulyás Gergely miniszter a tegnapi kormányinfón annyit mondott, nem rendelkezik róla információval. Addig egy másik Bolsonaróval kell megelégednie: a brazil elnök fia, Eduardo március végén az amerikai republikánusok budapesti konferenciájának vendége lesz. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!