Lehet népszavazás Karácsony Gergely és az ellenzék két kérdéséről, megvannak az aláírások

Megszámolták a Karácsony Gergely kezdeményezte két népszavazási kérdéshez leadott aláírásokat, és mindkettőnél megvan az előírt 200 ezer érvényes aláírás, hivatalos döntés délután várható – értesült a hvg.hu. Ez azt jelenti, hogy lehet referendum a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadék ügyében, de az biztos, hogy csak nyáron, vagy még inkább ősszel.

Lehet népszavazás Karácsony Gergely és az ellenzék két kérdéséről, megvannak az aláírások

Fudan helyett Diákváros

Nagy port kavart az Orbán-kormány terve, miszerint Budapesten nyitna campust a kínai kommunista pártot szolgáló Fudan Egyetem. Eredetileg a tervezett Diákváros területén építették volna fel a komplexumot 500 milliárd forintnyi kínai hitelből, de a tiltakozás hatására a kormány végül meggondolta magát és mégis inkább a Diákvárost építenék fel. Az ügy fejleményeit cikksorozatunkban követhetik!

Délután 4 órára hívták össze a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülését, ahol a Karácsony Gergely főpolgármester által kezdeményezett népszavazási kérdések kiírásához szükséges aláírások ellenőrzésének eredményéről döntenek. A két kérdés:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

A hvg.hu úgy értesült, hogy mindkét kérdésben összegyűlt az előírt, minimálisan szükséges 200-200 ezer aláírás, így a két referendum elvileg elrendelhető. Információnkat NVB-s forrásaink is megerősítették, mondván: az aláírások ellenőrzését végző Nemzeti Választási Irodától (NVI) kapott előzetes tájékoztatás alapján 

összegyűlt elegendő ajánlás, így az NVB délután már csak jóváhagyó határozatot hozhat, a döntés csupán formai.

A hírt a kezdeményező Karácsony Gergely környezetében a hvg.hu kérdésére nem cáfolták, de megjegyezték, hogy hivatalos döntés délután lesz róla.

A leadott mintegy 470 ezer aláírás
Reviczky Zsolt

Karácsony és más ellenzéki politikusok január 21-én adták le az összegyűlt aláírásokat a kér kérdéshez, összesen mintegy 470 ezret, az NVI pedig január 27-én kezdte meg ezek tételes ellenőrzését, és most végeztek vele. Az ellenzék szerette volna, hogy az általuk "rendszerváltónak" nevezett referendum két kérdéséről még az április 3-i országgyűlési választással, illetve a kormány ezzel együtt tartott "gyermekvédelmi" népszavazásával egyidőben lehessen véleményt mondani, de a különféle eljárási és jogorvoslati határidők miatt erről a lehetőségről az ellenzék már akkor lecsúszott, mikor leadta a 470 ezer szignót.

Az eljárásrend azután is hosszadalmas, miután ma az NVB megállapítja az aláírásgyűjtés eredményességét:

  1. Az NVB jóváhagyó határozatának jogorvoslati határideje (5 nap)
  2. Az esetleges jogorvoslati kérelem elbírálása a Kúrián (max. 5 nap)
  3. Az Országgyűlés elnökének tájékoztatása (max. 8 nap)
  4. Az Országgyűlés elnöke bejelenti a kezdeményezést az ülésen (legközelebbi ülésnap)
  5. Az Országgyűlés elrendeli a népszavazást (max. 30 nap)
  6. Az Országgyűlés határozatának közzététele a Magyar Közlönyben (max. 8 nap)
  7. Az Országgyűlés döntése elleni újabb jogorvoslati határidő (15 nap)
  8. Az esetleges jogorvoslati kérelem elbírálása az Alkotmánybíróságon (max. 30 nap)
  9. A köztársasági elnök kitűzi a népszavazást (max. 15 nap)
  10. A népszavazás napja (a kitűzéstől számított 70-90 nap)

Ha minden határidőt maximálisan kimerítenek a folyamatok, akkor október második hetében lehet az ellenzéki népszavazás, de legjobb esetben is csak valamikor augusztusban, de ez nagyban függ a választástól is, hiszen vélhetően már éppen az új összetételű Országgyűlésnek kellene elrendelnie a népszavazást, amely várhatóan csak májusban ül majd össze, így a legvalószínűbb egy októberi dátum a referendumok megtartására. 

Frissítés:

A Nemzeti Választási Bizottság délutáni ülésén hivatalosan is kihirdette a döntést: a Fudan Egyetem, valamint az álláskeresési járadék ügyében kezdeményezett népszavazáshoz is összegyűlt a legalább kétszázezer érvényes aláírás. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester pdig a Facebookon úgy kommentálta: több ideig számolták az aláírásokat, mint amennyi idő alatt összegyűjtötték őket, amit "nehéz nem időhúzásként látni". Hozzátette: "De a népakarat utat tör magának, április 3-án igazi népszavazás lesz, ahol döntünk a Diákvárosról és döntünk bajba jutott embertársaink megsegítéséről is. Április 3-án ugyanis végleg ítéletet hozunk azok felett, akik nemtörődöm, kivagyi módon a fejünk felett hozzák meg döntéseiket!"