Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Meghallgattuk a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaló Emmanuel Macron francia elnököt és Olaf Scholz német kancellárt. Nem zárható ki az összecsapások elhúzódása, ezért úgy döntöttünk, hogy bekapcsolódik Európa is a tűzszüneti tárgyalásokba – közölte Orbán Viktor péntek hajnalban a versailles-i EU-csúcsról.
Azt is hozzátette, mind a francia elnöknek, mind a német kancellárnak köszönetet mondtak, hogy megpróbálnak erőfeszítéseket tenni a béke helyreállítása érdekében.
Orbán azt is elmondta, nem lesznek szankciók, amik az olaj és a gáz területére kiterjednének.