Választás 2022
Működik-e a sokadik ellenzéki összefogás-recept? Meggyőző tud-e lenni Márki-Zay Péter? Vagy marad minden a régiben, és győz a Fidesz, legfeljebb kétharmada nem lesz? Vagy akár az is? Egyáltalán: le lehet győzni ma Magyarországon Orbán Viktort? Belelendült a választási kampány, mi pedig minden pillanatát követjük. Tartsanak velünk!
Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett egy illegális szemétlerakónál, helyszíni tudósítónk szerint kizárólag olyan szavazólapokról van szó, ahol az ellenzékre húzták be az x-et. Az ügyben a román rendőrség nagy erőkkel nyomoz, a Nemzeti Választási Iroda hamarosan közleményt ad ki az ügyben.
Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett egy szemétlerakónál
A román rendőrség nagy erőkkel jelent meg a helyszínen, ahol nyomokat rögzítenek. A kollégánk által látott levélszavazatokon az ellenzékre húzták be az X-et. A szavazólapokon nem volt pecsét, de ez anélkül is érvényes.
Márki-Zay Péter a Facebookján azt írta:
meg kell semmisíteni az összes határon túli levélszavazatot, mert választási csalás történt.
„Most megfogtuk őket” – tette hozzá, szerinte a bizonyítékok egyértelműen arra mutatnak, hogy az ellenzék erősödik Erdélyben, „ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból”.
A miniszterelnök-jelölt azt ígérte: elmennek a falig a jogászaikkal, hogy ne lehessen tovább csalni a választásokon. Hozzátette:
Itthon nem tudnak ilyen nyíltan csalni – ezt húszezer ellenzéki szavazatszámláló biztosítja. De egyszer és mindenkorra megakadályozni a csalást nem más, csakis Ön tudja, kedves választó. Azzal, hogy vasárnap elmegy választani, és elzavarja ezeket a csalókat oda, ahova valók: a történelem szemétdombjára.
A szavazólapokon egyébként nem volt bélyegző, de a 2013-as választási törvény 275. paragrafusának 3. pontja szerint „a levélben szavazás szavazólapja bélyegzőlenyomat nélkül érvényes”.