Pert vesztett a magyar állam, amiért nem biztosított támogatott lakhatást a fogyatékkal élőknek

A jogerős ítélet kimondásához több évnyi pereskedés vezetett.

  • hvg.hu hvg.hu
Pert vesztett a magyar állam, amiért nem biztosított támogatott lakhatást a fogyatékkal élőknek

Több tízezer halmozott fogyatékossággal élő embernek adhat reményt a bíróság jogerős döntése, amely kimondta, megsérti az állam az emberi méltóságukat – derül ki az RTL Híradójából. Az államot azért marasztalta el a bíróság, mert nem biztosított támogatott lakhatást ezeknek az embereknek, holott járna nekik. Hat, fogyatékkal élő, felnőtt gyermekét otthon nevelő anya perelte be az államot, ügyüket a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte.

A bíróság a kedvező döntésen felül még 10 millió forintot is megítélt nekik családonként és azt is elrendelte, hogy a kedvezményes lakások átadásáig az államnak kötelessége tehermentesíteni gondozók kirendelésével az édesanyákat. Az RTL ké az állami szervek nem tudták megmondani, hogy mikortól tudják rendelkezésre bocsátani a lakásokat, azt azonban közölték, hogy már országszerte folyamatban van ezek kialakítása.

Az ügyben született elsőfokú ítéletről annak idején mi is beszámoltunk.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.