Harminc ember ellen emelt vádat az ügyészség az érdi tömegverekedés miatt

Az enyingi és az érdi család két éve esett egymásnak, ügyük azonban még ma is húzódik.

  • hvg.hu hvg.hu
Harminc ember ellen emelt vádat az ügyészség az érdi tömegverekedés miatt

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt harminc személy ellen, akik egy érdi benzinkútnál csaptak össze egymással – írta szerdai közleményében az ügyészség. Ahogy arról lapunk is beszámolt, 2020. július 30-án este egy enyingi és egy érdi nagycsalád között alakult ki konfliktus, a viszony pedig annyira elmérgesedett, hogy az enyingi család tizenhat férfi tagja több autóval elindult Érdre, erre pedig az érdiek is gyülekezni kezdtek és keresték az enyingieket.

Mindkét család szúró-vágó eszközökkel szerelkezett fel, az összecsapásra pedig egy érdi benzinkúton került sor, ahol a családok tagjai puszta kézzel, illetve felfegyverkezve is egymásnak rohantak. A verekedésről videó is készült:

Sokkoló videó került elő az érdi tömegverekedésről

Egy szürke autó felöklelt egy bandatagot, később pedig áthajtott egy másikon.

A vádirati minősítések között szerepel több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette, valamint a csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette a közúti veszélyeztetés és a rongálás bűntette is.