42 ország, köztük Magyarország is Ukrajna mellé állt Oroszországgal szemben a Nemzetközi Bíróságon

Ukrajna még február 27-én fordult a hágai testülethez, szerintük Oroszország Ukrajna elleni inváziója sérti a nemzetközi jogot.

  • hvg.hu hvg.hu
42 ország, köztük Magyarország is Ukrajna mellé állt Oroszországgal szemben a Nemzetközi Bíróságon

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Közös nyilatkozatban állt ki 42 ország Ukrajna mellett a Nemzetközi Bíróságon – közölte pénteken a fehérorosz Nexta hírügynökség Twitter-oldalán. Ukrajna a háború kitörése után három nappal, február 27-én kezdeményezett eljárást Oroszországgal szemben a hágai testületnél, Ukrajna szerint ugyanis Moszkva az invázióval nemzetközi jogot sértett. Ezen kereset mellett állt ki most Magyarország is.

Volodimir Zelenszkij Twitteren mondott köszönetet a nyilvános kiállásért. „Hálás köszönetem mindazon partnereinknek, akik a történelem helyes oldalára álltak. (…) Együtt felelősségre fogjuk vonni Oroszországot” – írta.

Az ilyen kiállások azért lényegesek, mert Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor között van konfliktus. Volodimir Zelenszkij először március 25-én, az Európai Tanács ülésén bírálta Orbánt (Viktorként szólítva a magyar miniszterelnököt) azért, mert szerinte késlekedik Ukrajna mellé állni. Orbán – és több fideszes politikus – visszaszólt, sőt, április 3-i választási győzelmét ünneplő beszédében is odaszólt Zelenszkijnek.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.