Pontosan három hónap telt el azóta, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának május 23-i adatai szerint a megszállás kezdete óta 6 millió 595 ezer 675 menekült hagyta el az országot. Több mint felük, 3 millió 524 ezer 205 ember a lengyel határ felé, a negyedik legnépszerűbb kilépési pont Románia és Oroszország után pedig a magyar határ. Errefelé a menekültek nagyjából 10 százaléka kelt át eddig, összesen 649 ezer 352-en. Arról nincs megbízható információ, hogy közülük hányan vannak még mindig nálunk, de a segítő szervezetek általános tapasztalatai alapján túlnyomó többségük folytatta útját nyugat felé.

Márciusban még menekültek tömege volt a BOK csarnokban

Veres _Viktor

Elapadt az áradat, de nem lett kevesebb a nehézség

A háború első napjaiban elsősorban Kárpátaljáról érkeztek menekültek, közülük sokan pár nappal később vissza is tértek. Ezután megérkezett az első nagyobb hullám Lvivből és Kijevből, majd befutottak az ország belső és keleti régiójából érkező menekülők, az első napoktól intenzíven bombázott északkeleti Harkivból, majd délről, Mariupolból és Odesszából is.

Bár az ORFK közlése szerint még az elmúlt napokban is naponta több mint tízezren lépték át a határt az ukrán–magyar és a román–magyar határszakaszon, töredékük kért csupán ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Az általunk megszólaltatott segítőszervezetek képviselői szerint azonban a mostanra az érkezők száma radikálisan csökkent. „Vasárnap, mikor kint voltam a BOK-ban, mindössze egy menekült árválkodott az egész csarnokban” – mondta egy a központi, állami szervezéssel működő, segítséget nyújtó helyszínen dolgozó forrásunk. Az itt működő facilitások személyzete több tucat emberből állt ekkor is, de látszott, hogy valamelyest elkezdődött a csarnok tartaléküzemmódba helyezése. „A menetrendet jelző projektorokat lekapcsolták, gondolom azért, hogy ne fogyasszanak feleslegesen. A gyereksarokban senki nem volt, a játékok egy részét pedig elkezdték elvinni” – tette hozzá forrásunk (szerk.: utólag tájékoztatást kaptunk koordinátoroktól, hogy az ellátó részleg ettől függetlenül működik és továbbra is várják az érkező menekült gyerekeket, csak a régi játékokat cserélik le). Szerinte ezen a helyszínen már teljesen esetleges a menekültek feltűnése.

Az egyik koordinátor szerint napi 150–200 ember jön be, az azonban teljesen kiszámíthatatlan, hogy milyen felosztásban. „Van, amikor 20, van, amikor 50 ember érkezik a vonattal és van, amikor senki” – mondták a hvg.hu-nak ott dolgozók. Szerintük egyértelműen leapadt a menekülthullám. Az időközben elszállásolt menekültek pedig elkezdtek hazaszivárogni.

A koordinátorok szerint elapadt a menekültáradat

Reviczky Zsolt

„Az ukránok fogynak ki a megtakarításaikból”

Ujhelyi Sándor önkéntes tolmács a Mandák-házban, neve sokszor forgott már szinte a menekültáradat első napjától, akkoriban Pintér Sándornak is írt levelet arról, hogy miben tudna segíteni az állam az érkezők ellátásában. Ő a napi tízezres belépési számot elképzelhetetlennek tartja, szerinte naponta 1–2 ezer menekült érkezik már legfeljebb.

„Nagyon kevesen jönnek most már. A MÁV-tól folyamatosan kapjuk az információt az érkezők számáról. Az, hogy 60–70 fő legyen egy vonaton, már nagyon ritka. 5–10–20 ember, de előfordul olyan is, hogy egyetlen egy. Az, hogy honnan jönnek, viszont erősen változó. Múltkor Lvivből is jött egy édesanya, gyerekkel. Azt mondta azért, mert a gyerekek egyre nehezebben viselik már a légiriadókat és az orosz helikopterek közelségét” – mondta Ujhelyi Sándor.

Szerinte a nem kettős állampolgárok elkezdtek visszautazni, főleg miután az ország Belarusszal határos régióiban megszűntek a harcok. „A kárpátaljai, magyar ajkú romák és nem romák még maradnak. Volt olyan, aki visszament, aztán megint visszajött, mert nincs élelmiszer, nem tudnak mit enni, nincs munka” – tette hozzá. Szerinte változó, hogy a menekült családok mennyi ideig maradnak. Az ukránok közül sokan jöttek át legalább valamennyi pénzzel. Ők az elején még lakást béreltek, nem gondolták, hogy ilyen sokáig tart a háború és elfogyhat a pénzük. Most már rendszeresen keresnek ingyenes lakhatási lehetőséget.

Ukrán menekültek februárban a Gyáli úti Átmeneti Szálláson

Reviczky Zsolt

A magyarul beszélők könnyebben találnak munkát

„A kárpátaljaiak, főleg a romák viszont el tudnak helyezkedni, nekik inkább a rasszizmussal kell szembenézniük, mint a munkanélküliséggel. Köztük sok olyan roma család van, akiknek az elején segítettünk munkát keresni, papírokat intézni. Ők most már dolgoznak. Rendkívül dolgos emberek. Sőt néha megkapjuk, hogy miért nincs takarítófelszerelés a szálláson, amivel rendet tarthatnának. Persze vannak kivételek, de inkább ez a jellemző” – meséli Ujhelyi Sándor.

A Mandák-házba érkezők közül sokaknak azonban még mindig nincs fogalmuk arról, hogy be kell menniük az idegenrendészethez, mert enélkül térítésmentes orvosi ellátást sem kapnak. „Mi elkérjük a családban jelenlévő betegségekről is az információt, hogy tudjuk, mivel készüljünk. Szereztünk vérnyomásmérőt, cukormérőt is” – ezenkívül segítenek a munkahelykeresésben, elsősorban a magyarul beszélő munkaképesek számára. És előfordul, hogy a szálláskeresésbe is be kell segíteni.

Van, aki 350 ezer forintot fizet most egy 8 négyzetméteres szobáért. 1000 forintos órabért adnak neki, és 12 ezer forint a szoba. Anyukával és három gyerekkel élnek ott. És akkor még nem ettek semmit. Aljas módon kihasználják őket

– meséli a tolmács, aki hozzáteszi, hogy az adakozási kedv elapadt, ezért a Mandák-házban már létszámot is le kellett szállítani a korábbi 60–80 családról 30-ra. Állami támogatást nem kapnak.

„Hazajöttünk, mert hiányzott az otthonunk”

Darvas-Tanácsné Novák Eszter, református lelkipásztor és közössége Ercsiben látnak el főleg Kárpátaljáról érkezett romákat, akik az itt dolgozó családfőkhöz érkeztek. Többségük azonban már hazament, de mai napig tartják velük a kapcsolatot. „Azt mesélik, hogy most még nehezebb a helyzet, mert nincs élelmiszer és egyáltalán nincs munka, de visszamentek, mert hiányzott az otthonuk, akármilyen, itthon sokszor elképzelhetetlen szegénység uralkodik is ott. Érdekes, de félnek egy ott kialakuló pogromtól is. Most 50 fő van a helyi munkásszállón, a dolgozó családfőkön kívül, köztük nagymamák is” – tette hozzá a lelkipásztor. Az ide érkezők kapnak ruhaadományt és ételt. A legnehezebb dolguk a gyerekekkel van, mert a helyi óvodák és iskolák passzívak maradtak, az alacsony segítői létszámmal viszont nehéz őket folyamatosan elfoglalni.

Afrikából Ukrajnába, Ukrajnából ki tudja hová

Egyre aktuálisabb a harmadik országbeli diákok kérdése is, akiknek a következő napokban jár le a tartózkodási engedélye – állítja egy a helyzetükre rálátó forrásunk. Szerinte „emiatt a tömeges szálláshelyekről sorra ki is rakják őket”. Ugyan több ezren utaztak keresztül az országon (az anyaország kimenekítette őket), de néhány százan itt maradtak, ők most online folytatják a tanulmányaikat, és várják a háború végét, hogy visszamehessenek.

„A legtöbben harkivi orvosi egyetem hallgatói, néhányan műszakisok, többnyire afrikai országokból. Nekik nem jár menedékes státusz, mert ezt rögtön visszavonta a kormány, amikor kijött az EU-direktíva.” Azt mondta 1–2 emberről tudnak, akiket átvesz a Semmelweis Egyetem vagy más, vidéki egyetemek, de ez nem oldja meg a még itt lévő, közel 300 ember életét. Sajnos aki csak az ukrajnai tandíjat tudta kifizetni, nem tud németül, annak nem annyira opció Nyugat-Európa. Ha pedig hazaröptetik Afrikába, ki tudja, hogy még egyszer neki tud-e rugaszkodni (és mikor áll helyre az élet Ukrajnában).

Afrikai országok Ukrajnában tanuló diákjai menekültek a háború elől

Reviczky Zsolt

„Az a tippem, hogy egy részük ellesz még itt-ott, fű alatt, ha a pénzéből, lehetőségeiből futja, megpróbálják szeptemberig kihúzni. Teljesen tanácstalanok, nyilván nem ismerik az itteni jogrendszert, úgyhogy kérdés, mit lép majd a hatóság, ha lejárnak a tartózkodásik (utcai igazoltatások, razziák vagy nem mennek utánuk)” – teszi hozzá. Forrásunk úgy véli, hogy így viszont akkor is beleakadnak majd a határátlépésbe, ha esetleg majd visszamennének. Aztán szembejön a valóság, mikor majd nagyobb számban úgy döntenek, hogy a már lejárt tartózkodásival valamerre Európába mégis tovább akarnak menni, hiszen egyre szorosabb az ellenőrzés a határokon, úgyhogy ők hivatalosan itt ragadnak és ellehetetlenülnek, ha nem ülnek fel a származási országok nagykövetségei által szervezett repülőjáratokra.