Pikó András józsefvárosi ellenzéki polgármester közösségi oldalán reagált arra, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint az önkormányzatok ki fogják tudni gazdálkodni, hogy rájuk már nem fog vonatkozni a rezsicsökkentés. (Ezzel kapcsolatban egyébként a fideszes Cser-Palkovics is „borúlátó” és hiányolja, hogy nem történt előtte egyeztetés a városvezetésekkel.)
Bejegyzése szerint a VIII. kerületben az önkormányzatot és intézményeit kiszolgáló energiacég négyszeresére emelte az árait és a gáznál is jelentős áremelkedésre számítanak, illetve 20%-os drágulással kalkulálnak a közétkeztetésben is. „Július elsejétől számítva - és nem kalkulálva az ettől a dátumtól az év végéig lehetséges inflációt - csak ez a 3 tétel a legoptimistább forgatókönyv szerint kb 250 millió forint finanszírozási többletigényt jelent majd” – írja, hozzátéve, hogy jövőre legalább 600-700 millióval kellhet majd többet fizetniük ugyanezekért a szolgáltatásokért.
Arra a kérdésre, hogy miből fogják ezt kigazdálkodni, azt írja: „nem tudható”. „Az önkormányzat, szemben a kormánnyal nem vethet ki nyakló nélkül extraadókat, amelyeket végül úgyis az emberekkel fizettetnek meg” – fogalmaz, hozzátéve: hitelt is csak a kormány engedélyével vehetnek fel, de azt sem a működési költségekre. Amit vagyontárgyak eladásából sem finanszírozhatnak, hiánnyal pedig nem tervezhetik meg a költségvetést. Végső soron csak a helyi adókból és díjakból tudják mindezt kigazdálkodni, de azok emelését szintén megtiltotta a kormány, a legnagyobb bevételt, az iparűzési adót pedig meg is felezték. Mint írja, az ebből befolyó pénzek a 2019-es szintet sem érik el Józsefvárosban.
„Lássunk tisztán: a kormány és a Fidesz arra kényszeríti az ellenzéki önkormányzatokat és a fővárost, hogy egyre kevesebb pénzből oldja meg a kötelező feladatait. Ez egyre inkább lehetetlen küldetésnek tűnik” – summázza, hozzátéve, hogy ha a helyi szolgáltatásokat nem tudják megfelelő színvonalon biztosítani, azért joggal a polgármestereket veszik majd elő a helyi lakosok. „Csak a fideszeseket kimenekítik majd a költségvetési csapdából, mint eddig mindig. A többiek menjenek nyugodtan tönkre. A számlát Önök, a józsefvárosiak fogják megfizetni” – zárta a bejegyzését.