Méghogy kafkai világban élnénk? Ugyan már! Josef K. úgy járja a bíróságok útvesztőit, és úgy hajtják végre rajta az ítéletet, hogy minden igyekezete ellenére sem tudhatja meg, mivel is vádolják tulajdonképpen. A magyar polgármesterek A per főhősével szemben, ha nagyon szemfülesek lettek volna, egy májusi salátatörvényben megtalálják azt az odavetett törvénymódosítást, ami, talán véletlenül, összeférhetetlenné tette, hogy juttatással járó felügyelőbizottsági tagságot vállaljanak – derül ki Gazdaság rovatunk cikkéből. Ha elolvassák Magyarország rovatunk bíróságok megszállását elmesélő cikkét, megnyugodhatnak, olyan nagyon nem kell aggódniuk az akaratlanul vétkezőknek. Apróság ez, de jól mutatja, hogy

az önkényes, részérdekeket szem előtt tartó törvényhozás hogyan szakítja fel a legváratlanabb helyeken és szereplők alatt is a jogállam szövetét.

Kafkai, vagy inkább örkényi pillanat volt az is, amiről Magyarország rovatunk beszámol, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy két éve elkészült digitalizációs központot adott át a nemzeti könyvtárban. Ha néha elbizonytalanodunk is, hogy épp kinek az érdekét szolgálja a párhuzamos valóság, a felszámolók kiválasztása esetében (amiről Gazdaság rovatunk számol be), vagy címlapsztorinkban, a szerencsejáték-piac felemás liberalizációjánál, azért elég világos a kedvezményezettek köre. Reményeink szerint még közelebb visz a megértéshez a HVG-nek a magyar mátrix alkotójáról, Orbán Viktorról készült dokumentumfilmje. Magyarország rovatunkban olvashatnak ajánlót az e héten debütáló sorozatról, amelyben kortársak próbálják megfejteni, hogyan és miért cserélte le hősünk a demokratikus álmot a kafkai vízióra.

Világ rovatunk megmutatja, mennyire másként értelmezi Oroszország és Ukrajna a 2015-ös minszki egyezményt, mely a békét lenne hivatott garantálni a két ország között. Szellem rovatunk pedig arra késztet, hogy feltegyük a történelmietlen kérdést: Hogy nézne ki a konfliktus, ha a kilencvenes évek elején Ukrajna nem mond le a területén maradt szovjet nukleáris fegyverarzenálról? Fókuszban rovatunk arra vállalkozik, hogy Orbán Viktor ezúttal látszólag kizárólag saját táborának szóló, régi panelekkel operáló évértékelő beszédének rejtett külpolitikai üzenetei mögé nézzen. Orbán, miközben önkritikusan azt állította, letett arról, hogy az uniós külpolitikáját megváltoztassa, és csak a Magyarország számára fontos pozíciókét harcol, valójában azt üzente, hogy

a mag-Európa helyett kétpólusú uniót képzel el, melynek egyik központját nyilván Magyarország képezné.

Ehhez azonban a jelenlegi, nyugati értékek és érdekek dominálta Európa nem megfelelő alapanyag, hiába gyúrja jó tíz éve. A Nyugat-Balkán államainak, különösen Szerbiának az integrálásával viszont politikai és mentalitásbeli szövetségeseket is szerezne, miközben a Nyugat számára a térség békéjét ígéri vele. Közben pedig eltűri, hogy Nyugaton vele ijesztgessenek, amazok meg eltűrik, hogy Soros zsoldosainak állítja be őket.

Persze, hogy a játék folytatódhasson, Orbánnak először meg kell nyernie a választást. Az állandó politikai alapzajban alig vehettük észre, hogy elkezdődött a kampány. A két nagy tömb – néha egymással szemben felállított – pultjain pár óra alatt összegyűltek az ajánlások. A csapatok felsorakoztak, indulhat a sokadik döntő ütközet a mi kis harmincéves háborúnkban.

A szerző a HVG szerkesztője