Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Tiltás okát nem árulta el a Belügyminisztérium.
Egy kezdő tűzoltó nettó fizetése 180-200 ezer forint körül van. A létszámhiány pedig jelenleg hivatalosan 10 százalék a Belügyminisztérium válasza szerint, amit az RTL Híradónak küldtek. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete azonban úgy tudja, hogy vannak olyan települések, ahol sokkal nagyobb a baj. Ilyen város például Debrecen, ahol a szükséges létszám mintegy negyede hiányzik.
A létszámhiány ellenére azonban júliustól tilos visszavenni állományba a korábban már leszerelt volt kollégákat. A csatorna szerint korábban is volt példa ilyen jellegű tiltásra, említenek például egy volt tűzoltót, aki két éve próbál visszakerülni sikertelenül a testülethez. Ráadásul a tiltás nem csak a tűzoltókra, hanem, valamennyi rendvédelmi szervre vonatkozik, azaz a rendőrökre és a büntetés-végrehajtásban dolgozókra is.
A csatorna ugyan kérdezte, ám a szaktárca adós maradt a válasszal, nem indokolták meg, hogy miért volt szükség erre a döntésre.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.