Megszavazta az EU által kért módosításokat a Fidesz, de nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda

A Fidesz élesen bírálja az Európai Bizottságot, de megszavazza a megegyezést szolgáló törvényjavaslatokat. Ez derült ki az országgyűlés törvényalkotási bizottságának (TAB) csütörtök délutáni ülésén, ahol a jövő heti szavazás előtt 89 módosítást fogadtak el az Európai Bizottsággal (EB) való megegyezés érdekében benyújtott törvényjavaslatokhoz.

Megszavazta az EU által kért módosításokat a Fidesz, de nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda

Mint kiderült, az EB még a bizottsági ülés napján is tárgyalni akart a már egyeztetett előterjesztésekről, emiatt kellett az ülést elhalasztani. Ez volt a válasz arra az ellenzéki bírálatra, hogy miért van ennyi utólagos módosítás. A heves vitában Balla György Fidesz-képviselő – a napirenden egyébként nem is szerepelt vagyonbevallás kapcsán – önkényeskedéssel vádolta az Európai Bizottságot, amely „undorító kettős mércét” alkalmazva kényszeríti a magyar országgyűlést a most tárgyalt törvények elfogadására. Frakciótársa, Láng Zsolt ezt azzal egészítette ki: nagyot nyelve, nem szívesen szavazza majd meg némelyik törvényt, mert „irreális és a haza javát nem szolgáló” pontokat is tartalmaznak, de meg fogja szavazni, hogy megkapjuk a nekünk járó pénzt, mert arra szükségünk van. Hiller István (MSZP) azt mondta: valóban érdekünk a megállapodás, ez a kormány felelőssége. Ő nem fog a javaslatok ellen szavazni, hanem tartózkodik majd.

A jövő héten öt javaslatról döntenek a képviselők. Ezek egy részét nyáron nyújtotta be a kormány a társadalmi egyeztetésről, és arról, hogy a korrupciós büntetőügyekben az ügyészség nyomozást lezáró döntésével szemben legyen helye bírósági jogorvoslatnak is. (Erről egy tapasztalt nyugalmazott bíró írta meg a 24.hu-n, hogy miért hiányos. Igaz, a TAB jelentősen átírta.)

Nemrég készült el az a törvényjavaslat, amely egyebek közt közbeszerzésre kötelezi a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, és új összeférhetetlenségi szabályokat, illetve amely egy új Integritás Hatóság és egy Korrupcióellenes Munkacsoport felállításáról szól. A legújabb, a képviselői vagyonnyilatkozatról szóló tervezetet még csak a jövő héten kezdik tárgyalni a plenáris ülésen, de ez is szóba került a bizottság ülésén: a Fidesz-képviselők szerint az EB következetlensége kényszeríti rá őket, hogy most visszaállítsák a nyáron eltörölt szabályokat.

A TAB által elfogadott módosítások a törvényjavaslatok lényegét nem változtatják meg. Egyebek közt az szerepel bennük, hogy a kormányzati ellenőrzési szervnek a jogszabálytervezetek egyeztetésének elmulasztásáért kötelező legyen pénzbírságot kiszabni az érintett minisztériumra. Az Integritás Hatóság már akkor is függeszthesse fel a közbeszerzési eljárást, ha nem a gyanúja, hanem csak a kockázata merül fel csalásnak, korrupciónak vagy egyéb súlyos jogsértésnek. A Korrupcióellenes Munkacsoportot 2022. december 1-ig meg kell alakítani – ez a határidő nem szerepelt a kormány javaslatában. Részletesebbé teszik a közbeszerzési törvény összeférhetetlenségi szabályait, az alapítványoknál pedig nem csak a kuratóriumi döntéshozatalból zárják ki azokat, akiknek az összeférhetetlenségét megállapították, hanem az alapítvány által létesített vagy fenntartott szervezetek vezetőségében sem szavazhatnak.

Minderről jövő hétfőn és kedden szavaz az országgyűlés.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.