Videóüzenetben küldött jó kívánságokat a hétvégén Orbán Viktor a VIVA22 elnevezésű spanyol politikai rendezvényre, amelyet a jobboldali, nacionalista Vox párt szervezett – szúrta ki a Telex az erről terjedő felvételt.
A videóban Orbán azt mondta:
Jó szokás, hogy évről évre összegyűlnek a spanyol nemzeti zászlók alatt. Mi is rendszeresen ezt tesszük Magyarországon, mert ez jót tesz a szívünknek és a lelkünknek, a progresszív globalisták pedig szívrohamot kapnak tőle.”
A kormányfő szerint egy ilyen gyűlés kiváló alkalom arra, hogy megbeszéljék a következő időszak nagyobb kihívásait.
„Nem engedhetjük, hogy bevándorlók milliói rohanják le az Európai Unió tagállamait. Ki kell állnunk a hagyományainkért, a kultúráinkért, és a globalista ideológiákkal szemben meg kell védenünk a gyerekeinket és a családokat is. Ez a harc közös harcunk lesz a jövőben is” – mondta még Orbán.
Utalt az olasz választásra, Giorgia Meloni győzelmére is, amikor úgy fogalmazott: „A római gyors már befutott Brüsszelbe, felkészül a madridi szerelvény Santiago Abascal barátom vezetésével. Sok sikert kívánok, isten éltesse mindannyiukat!”