Jogaikat követelő tanárok
Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.
„Elfogadhatatlan, hogy a tankerületek a pedagógusok helyett a kormány fenyegető politikája mellé állnak” – üzenték az aHang aktivistái, akik Pintér Sándor fejét ábrázoló maszkokat felhúzva tüntettek a Klebelsberg Központ budapesti épülete előtt.
Az aktivisták kilenc követelést fogalmaztak meg:

Egyikük fel is szólalt, ő arról beszélt, hogy míg az elmúlt időszakban ugyan példátlan összefogás alakult ki az oktatás körül, a hatalom továbbra sem hajlandó „meghallani az érintettek hangját és pártpolitikai, hatalmi játszótérként tekint az oktatás helyzetére”.

Az aHangosok szerint „elfogadhatatlan és felháborító, hogy a Klebelsberg Központ és az alá tartozó tankerületek ahelyett, hogy érdemben segítenék a pedagógusokat, a kormány retorziós politikáját követve, kirúgással fenyegetik azokat a tanárokat, akik ki mernek állni egy jobb és igazságosabb oktatásért”.

Tudósítónk beszámolója szerint néhány tucat aktivista öltözött be Pintér Sándornak, egy járókelő pedig, amikor meglátta őket, csak annyit tudott kérdezni: „mi van itt ingyen?”.

Az aktivisták a központ főbejáratára kiragasztották a kilenc pontot, valamint olyan idézeteket is, minthogy „jogtiprás, megalázó bérek, nulla elismerés”, vagy hogy „tanítanék magam is, ha az anyagi és erkölcsi megbecsüléssel járna!”.

Jogaikat követelő tanárok
Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!