Vidnyánszky Attila szerint az, hogy SZFE-hallgatók elhatárolódnak tőle, mutatja, hogy jól dolgozik

Vidnyánszky előhúzta a klasszikus érvet: az, hogy valaki kimondhatja, hogy baj van, mutatja, hogy mekkora a szabadság.

  • hvg.hu hvg.hu
Vidnyánszky Attila szerint az, hogy SZFE-hallgatók elhatárolódnak tőle, mutatja, hogy jól dolgozik

Folytatódik az üzengetés, miután Vidnyánszky Attila arról beszélt, hogy át kell hangolni az SZFE diákjait, és az onnan kikerülők más gerincet fognak képviselni, mert az iskola korábban liberális bázis volt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem sok diákja elhatárolódott az iskolát fenntartó alapítvány szavaitól, nyílt levelet írtak arról, hogy „Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle áthangolásnak”, és elutasítják a művészettel foglalkozó diákok politikai alapon történő megbélyegzését.

Vidnyánszky most erre az Origón lehozott levélben válaszolt. Mint írta, az, hogy a diákok levele egyáltalán megszületett, mutatja, hogy „jó úton járunk egy szabad légkörű egyetem kialakításában és fejlesztésében, ahol minden egyetemi polgár szorongás nélkül formálhat véleményt”.

Szerinte az, hogy korábban nem voltak tiltakozások, mutatja, hogy „a régi SZFE-n vagy féltek, vagy egyet gondoltak, mindkét lehetőség rémisztő”.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.