Tüntetés volt a Fazekas-gimnáziumnál, már több mint 30 iskolából csatlakoztak a polgári engedetlenséghez

Egyre több helyen vállalnak szolidaritást a szerdán elbocsátott nyolc pedagógussal.

  • hvg.hu hvg.hu
Tüntetés volt a Fazekas-gimnáziumnál, már több mint 30 iskolából csatlakoztak a polgári engedetlenséghez

Jogaikat követelő tanárok

Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.

Tanárok és diákok tüntettek a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium előtt csütörtök reggel – adta hírül a 444.hu. A demonstrációt amiatt tartották, hogy szerdán három fővárosi középiskolából összesen nyolc tanárt bocsátottak el, mert polgári engedetlenségben vettek részt.

Az elbocsátottak közül hatan a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai voltak. Lapunkhoz eljutott egy levél, amely szerint az iskola vezetője saját hatáskörében csütörtökre és péntekre rendkívüli szünetet rendelt el. Ezt azzal indokolta, hogy a tantestület létszáma – a munkabeszüntetést bejelentő, a hiányzó és az elbocsátott tanárok összlétszáma miatt – nem éri el a minimális feladatellátáshoz szükséges szintet.

A Tanárok a tanárokért mozgalom Facebook-oldalán közben bővült azon iskolák listája, amelyekben polgári engedetlenségbe kezdenek pedagógusok – válaszul az elbocsátásokra. Jelenleg 33 intézmény szerepel rajta.

Szerdán a Belügyminisztérium előtt tartottak demonstrációt a kirúgások ellen tiltakozók.

(Nyitóképünk illusztráció.)

„Bemenni az osztályodhoz, és megmondani nekik, hogy gyerekek, nagyon sajnálom, de kirúgtak"

Az év végére erőforrásaink kimerülhetnek, fejlődésre való nyitottságunk mégis segíthet a nehéz időkben. Idén karácsonykor kiadónk pszichológiai újdonságai szerteágazó témákat tárgyalnak, a közös pont az önmagunkért való tenni akarás és a nyitottság.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.