„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Kásler Miklós alapította szervezet munkatársainak száma két év alatt csaknem megduplázódott.
Félmilliárd forinttal költött többet az előirányzottnál tavaly a Magyarságkutató Intézet – írja az Mfor.hu. A lap a szervezet zárszámadására hivatkozva azt írja: a költségvetési kiadásai év közben 1,315 milliárd forintról 3,017 milliárdra nőttek, de végül „csak” 1,808 milliárdot költöttek el.
Az intézet a dokumentum szerint 2021-re hat fontos projektet irányozott elő, köztük Mátyás király azonosítását és a hun fejedelmi sírok felkutatását Mongóliában. Emellett publikáltak 29 kiadványt, rendeztek három kiállítást és 16 tudományos konferenciát.
Jelentősen megemelkedtek a szervezetnél a személyi juttatások is: a betervezett 523,8 millió forintból év végére 847,9 millió lett. Ebből 780,7 millió forintot költöttek a munkatársakra, akiknek a száma az alapítás évében, 2019-ben még csak 55 fős volt, tavaly azonban már 93.
Alapítóját, Kásler Miklóst, az emberi erőforrások korábbi miniszterét november elején tették meg a szervezet tiszteletbeli elnökének.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.