Kárász Róbert kreatívigazgató lesz az MTVA-nál

Az ATV után az állami propagandagyárnál lesz csúcsvezető.

  • hvg.hu hvg.hu
Kárász Róbert kreatívigazgató lesz az MTVA-nál

Kárász Róbert, aki a közmédiánál kezdte pályafutását, visszatér oda, és „csúcsvezetői” állást kap a közmédiánál – számolt be róla a Blikk. A Media1 azt is megtudta, hogy  az ATV néhány hete távozott munkatársa kreatívigazgatói feladatkört kapott, méghozzá 2022. december 1-jétől.

A lap felidézi, Kárász Róbert októberben még arra hivatkozva jelentette be távozását az ATV-től, hogy a macis alapítványára kíván fókuszálni, ennek azonban némiképp ellentmond, hogy szinte rögtön azután, hogy leketyegett az ATV-s felmondási ideje november végével, máris átült az állami médiaszolgáltatóhoz. Kárász az alapítványa miatt egyébként többször kapott bírálatot az oda befolyó állami pénzek miatt, többen ezt összeférhetetlennek tartották a műsorvezetői tevékenységével.

Kárász az ATV-től eredetileg baráti légkörben készült távozni, de végül viharos távozás lett belőle, miután kiderült, hogy az ezt teljesen megcáfoló ATV-s kamerafelvételek ellenére állította azt a műsorvezető, hogy Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere igenis találkozott az ATV Start című műsora előtt Szalai Szilárddal, a PestiSrácok munkatársával a televízióban.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.