Pintér Sándor belügyminiszter és Balogh János országos rendőrfőkapitány meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának két ellenzéki alelnöke a múlt héten szolgálatteljesítés közben meghalt rendőr ügyében.
Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László György (Jobbik) az ügy részleteiről és a körülményeket feltáró rendőrségi és belügyminisztériumi vizsgálat eredményéről szeretne felvilágosítást kapni.
A két politikus szerint a múlt héten történt tragédia felhívja a figyelmet arra, hogy rendőrök nap mint nap életüket kockáztatják az ország polgárainak biztonsága és nyugalma érdekében.
Javasolják, hogy a meghallgatás terjedjen ki a körzeti megbízotti, járőr, pénzkísérő és vonatkísérő szolgálati forma szerint feladatot ellátó rendőrök testpáncéllal és testkamerával való ellátásának vizsgálatára is.
A 35 éves férfi egy kalapáccsal próbált bejutni szomszédja lakásába, amikor kiérkeztek a rendőrök.
Baumann Péter, Dobos László és Kállai László csütörtökön késő este egy XI. kerületi Lecke utcai társasházhoz szállt ki, miután a rendőrség bejelentést kapott arról, hogy egy férfi be akar törni egy szomszédjához. Intézkedés alá vonták az illetőt, aki – amikor meg akarták bilincselni – egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel mindhármukat megszúrta, majd az utcára menekült. Baumann Péter sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták megmenteni az életét.
A másik két rendőr követte az utcára az elkövetőt, ahol az egyikük végül úgy tette ártalmatlanná, hogy lábon lőtte. Mindannyian kórházba kerültek.
A gyanúsítottnak, Sz. Szilárdnak egy újságíró a kórházban feltette azt a kérdést, hogy tiszta-e a lelkiismerete, mire azt válaszolta, hogy általában tiszta. Az ügyészség a letartóztatását kérte, amit a bíróság vasárnap el is rendelt hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt február 15-ig. A végrehajtási helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.
A férfit a bíróság testi sértés és garázdaság vétsége miatt tavaly november 7-én egy év fogházbüntetésre ítélte, a végrehajtást azonban 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. Sz. ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás is folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt, vagyis a késes támadást úgy követte el, hogy felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt állt.
Megható szavakkal búcsúznak kollégái Baumann Pétertől, aki a csütörtöki újbudai késelésben vesztette életét.