A közgyűlés úgy határozott, hogy március 6-tól 10-10-10 százalékkal emelkedik a taxizás ára Budapesten. Az alapdíj a jövőben 1100 forint, a viteldíj 440 forint/ kilométer, a percdíj pedig 110 forint lesz. Ezt hatósági középárnak tekintik, amelytől 10 százalékkal lefelé és felfelé is eltérhetnek a fuvarozók. A módosítást egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a testület, de a Fidesz-KDNP fővárosi képviselői nem szavaztak.
A kormányrendelet, amely a veszélyhelyzetre hivatkozva ismét alacsonyabb szintű jogszabállyal módosít törvényt – ezúttal az ártörvényt –, azt mondja ki, hogy a személytaxi-szolgáltatásra vonatkozó, e rendelet hatálybalépését megelőző napon, vagyis január 25-én „hatályos és alkalmazandó hatósági ár nem vezethető ki”. A települési önkormányzat a hatósági ár mértékét megváltoztathatja, de csak rögzített árat állapíthat meg, legmagasabb hatósági ár nem alkalmazható.
Mindez nem érvényes akkor, ha a hatósági ár kivezetéséről az e rendelet hatálybalépését megelőző napig, vagyis január 25-éig (szerdáig) kihirdetett, bár hatályba még nem lépett helyi jogszabály rendelkezett. Ez azonban a fővárosra nem vonatkozhat, mert bár a Fővárosi Közlönynek van egy január 25-i keltű idei 1. száma (pdf) és abban megjelent egy költségvetés-módosító rendelet, de az még nem a délelőtt elfogadott taxistarifáról szól.