Január végén mondott fel munkahelyén, a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban a 23 éven át ott tanító Berta Beáta. Az angol–magyar szakos pedagógus akkor azt írta, hogy a döntése megszületéséhez „a kollégáim kirúgása, a januárban belengetett teljesítményalapú bérezés, illetve a polgári engedetlenséget egészen a tanév végéig, augusztus elejéig »büntethetővé« tevő, éjjel kihirdetett rendelet volt az utolsó csepp”.

Berta Beáta most interjút adott a 444.hu-nak, amelyben arról beszélt: egy idő után úgy érezte, hogy „bentről” már semmit sem tud csinálni. „Nyilván a végig ott volt, hogy a diákokért mégiscsak maradjak, de azt éreztem, hogy ha nem tudok a tükörbe nézni, akkor már nem az marad ott a diákokkal, aki eddig volt. Szóval érlelődött a döntés, mondjuk december elejétől, de megvan a pillanat, amikor megfogalmaztam magamban, hogy akkor ez így ennyi volt.”

Arra a kérdésre, hogy miért éppen december óta foglalkoztatta a felmondás gondolata, amikor hónapok óta látszott, hogy a kormány nem reagál érdemben a pedagógusok tiltakozására, de egyre keményebben igyekszik elhallgattatni őket, a pedagógus azt felelte: „Hát mert én másképp vagyok bekötve.” Akkor határozta el magát, amikor rájött, hogy nem fognak velük szóba állni. Szerinte az, ami a kormányzat és a pedagógusok között van,

olyan, mint egy bántalmazó kapcsolat, „mondod, hogy baj van, szépen, csúnyán, már mindenhogyan, de egyszerűen nem állnak veled szóba. Hát akkor ott nincs mit tenni, onnan biztos, hogy el kell menni, mert az nem fog megváltozni.”

A kollégái elbocsátását döbbenetesnek nevezte, és azt mondta, továbbra sem tudják, hogy mi alapján szankcionálják azokat, akik részt vesznek a polgári engedetlenségben. „A hír hallatán olyan szinten megdöbbentem, ahogy szerintem ebben az egész ügyben semmitől. Teljesen váratlan fordulat volt, hogy itt embereket így rúgnak ki: hogy a BM hamarabb ad ki erről sajtónyilatkozatot, mintsem hogy az érintetteket értesítené” – mondta.

Arra a felvetésre, hogy maradna-e továbbra is az oktatásügyi mozgalom egyik arca, Berta Beáta úgy reagált: „Eddig igazából ezt teljesen szívből tettem, nem volt ilyen megfontolás bennem, hogy valakiknek a gondolatait kihangosítsam. Se hős, se mártír, se messiás típus nem vagyok. Tettem, mert nem tehettem mást. (...) Meg fogom találni a módját, hogy rendszeren kívülről tegyek érte. De nincs ilyen tervem, hogy akkor én most főállású forradalmár leszek.”

Arról is beszélt, hogy a lelke jobban van. Még két hónapig tanít az iskolában, ahol szeretné „elvarrni a szálakat” az osztályában. Úgy látja, hogy a diákjai elkeseredettek, mert sorban veszítették el a tanáraikat, s a hátralévő idejében reményt szeretne nekik mutatni.

A mozgalomról szólva azt mondta, érzi a fáradást és a reménytelenséget, ő azonban nem tartja reménytelennek a helyzetet. „Szerintem a vidéki, Budapesten kívüli településeken van most olyanfajta hangulat, ami nálunk mondjuk ősszel volt. Ez egy év alatt tényleg kipurcanhatott volna, és ahhoz képest mégsem történt ez. Valóban nem azok a leghangosabbak, akik eddig voltak, de mások igen. Szerintem ha közös az ügy, akkor bele kell, hogy férjen az, hogy most kicsit hátrébb állnak azok, akik eddig elől voltak, mert elfogyott körülöttük a levegő, és lesznek mások, akik odaállnak helyettük. Tehát igenis látok lehetőséget arra, hogy ez folytatódjon, de azzal szembe kell nézni, hogy a sztrájkos, polgári engedetlenséges vonal nem biztos, hogy továbbvihető.”