A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Magyarország speciális mentőket küldene a földrengés sújtotta Törökországba.
Több százan vesztették életüket, több ezren sérültek meg és hatalmas az anyagi kár is – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Törökországot hétfő hajnalban megrázó földrengések sorozatáról a közösségi oldalán.
Szijjártó Péter kijelentette: Törökország Magyarország barátja, ezért „természetes, hogy segítünk, amiben tudunk”. Magyarország egy 50 fős, „kutatásban és mentésben komoly tapasztalatoka szerzett” egységet ajánlott fel, amely máris indulásra kész.
A külügy most arra vár, hogy a török partner jelezze, elfogadják-e a segítséget, és ha igen, akkor hol állhatnak munkába a magyar mentők.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hétfő délelőtti adatok szerint ötszáznál is többen meghaltak és több ezren sérültek meg a Törökországot és Szíriát sújtó, 7,8-as erősségű földrengés miatt. A földmozgás következtében, amelynek epicentruma Gaziantep közelében volt, számos épület összedőlt. A romok alatt jelenleg is kutatnak a túlélők után.
Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy vannak-e a rengésnek magyar sérültjei vagy áldozatai. Amint válaszolnak, beszámolunk róla.
A törökországi földrengés pusztítása képeken
Február 6-án hajnalban egymás után több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét. Az első összesítések szerint a halálos áldozatok száma eléri a négyszázat. Törökországban kártyavárként dőltek össze tízemeletes házak is, a folyamatos utórengések nagy területet, többmilliós-többszázezres nagyvárost és rengeteg falut érintenek.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.