„Aki bátornak érzi magát, az jöjjön" – katonai toborzónapon jártunk a Bálnában
Kadétokkal beszélgettünk a Magyar Honvédség toborzókampányának nyitónapján.
Bábel Vilmos - Bokros Dorottya
Egy éven át tartó toborzókampányt indított a Magyar Honvédség, a nyitóeseményt hétfőn tartották a Bálnában, ahova mi is elmentünk, hogy megkérdezzük az oda özönlő kadétokat: mégis miért pont a sereg?
A kadét elvileg katonatiszti iskolai tanulót jelent, de Magyarországon jelenthet honvéd közismereti képzést, ahol a tanulók heti 1–2 órában honvédelmi alapismereteket is tanulnak a rendes tananyag mellett, honvéd kadét szakképzést, illetve a Honvéd középiskolát és kollégiumot.
A Honvéd Kadét Program 2017 óta létezik ebben a formában, a honvedelem.hu szerint 2022. október elsejéig 121 középiskola csatlakozott hozzá, ezekben összesen 7109 kadét tanul, közismereti képzésben 5123 fő, szakképzésben 1671 fő, míg honvéd kollégiumban 315 fő. Egyébként a kadétok 35%-a lány.
Mindhárom fajta suliból érkeztek kadétok csütörtökön a Bálnába, ahol Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy sajtótájékoztatója után sikerült is néhányukkal beszélgetnünk.
A honvédelmi miniszter, egy ismert karakterszínész lánya, és a MOME alapítványi elnöke is arról beszélt hétfőn a Bálnában, hogy miért jobb katonának lenni. A vezérkari főnök pedig úgy beszélt a közelünkben zajló háborúról, hogy Oroszország nevét ki sem mondta.
Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.