Kilencmilliót csalt ki 44 embertől, majd Angliába szökött a magyar nő

Közel nyolc évig bujkált a hatóságok elől, néhány napja viszont hazahozták.

  • hvg.hu hvg.hu
Kilencmilliót csalt ki 44 embertől, majd Angliába szökött a magyar nő

Még 2015 tavaszán tett feljelentést a Paksi Rendőrkapitányságon egy nagydorogi férfi, mert egy számára ismeretlen nő azt ígérte neki, hogy külföldön banki hitelt intéz számára, mivel Magyarországon nem juthatna kölcsönhöz. A rendőrség beszámolója szerint az ismeretlen különböző jogcímeken összesen 85 ezer forintot csalt ki a férfitól, majd elérhetetlenné vált. Az ügyben a paksi rendőrök csalás miatt indítottak eljárást, és hamar azonosítani is tudtak egy 54 éves nőt, aki a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható.

A nőről kiderült, hogy az ország számos pontján csapott már be embereket könnyen megszerezhető hitel ígéretével. A csaló a rendőrség tudomása szerint legalább 44 embert vett rá arra, hogy utaljanak neki, így pedig összesen kilencmillió forintot zsákmányolt. Évek óta keresték a rendőrök, mert még azelőtt eltűnt, hogy kihallgathatták volna.

Amikor a rendőrök kiderítették, hogy feltehetően Angliába szökött, így nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az angol hatóságok elfogták, a napokban pedig Magyarországra is hozták.

A paksi rendőrök a ma már 61 éves nőt 44 rendbeli csalás gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.