szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Múlt héten kiderült, egy fideszes képviselő azt szeretné, ha a szexbotrányba belebukott Borkai Zsolt díszpolgár lenne. Borkai szerint megérdemelné.

Vélhetően egyetlen új díszpolgára lesz idén Győrnek, méghozzá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – írja az Ugytudjuk.hu.

A laphoz korábban eljutott a jelöltek listája, amelyen Borkai Zsolt, a szexbotrányba belebukott korábbi polgármester is szerepelt.  Az ex-városvezető azt nyilatkozta, megtisztelőnek tartja a jelölést, büszke rá. „Ha nagyképűen is hangzik, azt gondolom, már csak olimpiai bajnokként is megérdemlem a díszpolgári címet” – fogalmazott.

Borkait Hajtó Péter fideszes közgyűlési képviselő jelölte, aki képviselői kerete felhasználása kapcsán épp vitában áll a jelenlegi fideszes polgármesterrel, Dézsi Csaba Andrással.

Az Ugytudjuk.hu szerint maga Dézsi jelölte Szijjártót, akinek díszpolgárrá nevezéséről kedden dönthet a közgyűlés.

A lap jelezte, hogy a miniszter jelölésének konkrét indoklását nem ismeri, de az köztudott, hogy a politikus karrierje Győrben indult. A helyi Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végzett, majd húszéves korában a város közgyűlésének tagjává választották. Az akkor ellenzéki alpolgármesterként tevékenykedő Dézsi volt a mentora a Fideszben és a helyi politikában.

A cikk emlékeztetett: Szijjártó alapította a győri Fidelitast, később pedig a szervezet országos elnöke, illetve a Fidesz megyei elnöke lett. A városban volt önkormányzati képviselő és a párt helyi frakcióvezetője is, mielőtt az országos politika felé fordult volna.

A lap azt írja, hogy Szijjártó és Dézsi később is közeli kapcsolatban maradt, Dézsi például sokszor aludt a miniszter lakásában, amikor Budapesten járt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!