Hajtó Péter fideszes közgyűlési képviselő Borkai Zsoltot jelölte Győr díszpolgárának idén, ezt Radnóti Ákos, Győr szintén fideszes alpolgármestere erősítette meg a hvg.hu kérdésére csütörtökön.
A jelölés tényéről korábban az ugytudjuk.hu írt, egy birtokába került, titkos jelöltlistára hivatkozva. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a horvátországi szextúrába belebukott korábbi fideszes polgármester ügyében hogyan szavazott az érintett bizottság, így az sem ismert, hogy a győri képviselőtestület elé kerül-e Borkai jelöltsége.
Hajtó Péter egyébként a képviselői kerete felhasználása kapcsán épp vitában áll Győr jelenlegi fideszes polgármesterével, Dézsi Csaba Andrással.
A hvg.hu megkeresésére Dézsi Csaba András nem kívánata kommentálni Borkai jelöltségét. Azt mondta, ő maga nem volt jelen azon az ülésen, ahol a jelöltekről volt szó, és Radnóti Ákos alpolgármesterhez irányított minket arra hivatkozva, hogy ő az illetékes bizottság elnöke.
Borkai Zsolt legutóbb szeptemberben szólalt meg nyilvánosan, amikor 1,5 millió forintos pénzbüntetésre ítélték a nőt, aki a botrányt kirobbantó felvételeket készítette a jachton tartott szexpartin.
Akkor a bukott polgármester azt mondta: „Nem kárpótol engem az, hogy mit és mennyit fognak kapni. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de ez egy magánéleti dolog, ami csak a családomra és rám tartozott, senki másra”