A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Bodnár Bence soron kívül tehetett végrehajtói vizsgát.
Meddig lehet ügyész Pintér Sándor volt titkárságvezetője, aki Völner Pál és Schadl György közbenjárásával soron kívül tehetett végrehajtói szakvizsgát 2021 októberében?
– tette fel a kérdést március elején Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő Polt Péter legfőbb ügyésznek azután, hogy a Telex megírta: Bodnár Bence azután tehetett végrehajtói szakvizsgát, hogy Völner Pál volt igazságügyi államtitkárnak telefonon Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, egy belügyminisztériumi „fontos ember” és egy meg nem nevezett parlamenti kabinet munkatársai is szólt telefonon, hogy szükség lenne egy soron kívüli vizsgaidőpontra.
Mindez a Schadl-korrupciós botrány nyomozati anyagából derült ki.
Abban az időszakban sokan szerettek volna vizsgázni, viszont a panaszok miatt úgy tűnt, nem fognak új vizsgaidőpontokat kiírni, Bodnár végül mégis kapott időpontot.
Már ügyészként dolgozik a férfi, akit Völnerék protezsáltak be a végrehajtói szakvizsgára
Bodnár Bence Völner Pál segítségével tehetett soron kívüli szakvizsgát 2021-ben. Át is ment rajta, de végrehajtó nem lett, azóta pedig a Legfőbb Ügyészség alkalmazta - az az intézmény, amely Völnerék ellen vádat emelt. „Még egy név beúszott. (...) Valami Bodnár Bence nevű.
Bodnár jelenleg a Legfőbb Ügyészség Közérdekvédelmi Főosztályán dolgozik.
Polt – néhány hét elteltével – válaszolt Vadai kérdésére, igaz, valójában kitért a konkrét válaszadás elől. Annyit írt:
A legfőbb ügyész által kinevezett ügyész ügyészségi szolgálati viszonya addig tart, amíg a megszűnés törvényben meghatározott feltételei be nem következnek.
A Völner–Schadl-ügyről szóló összes cikkünket ide kattintva olvashatja el:
A Völner-botrány
Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.