Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ráczné a lekötözött betegekről tett fel kérdést, Rétvári szerint előbb mást kellene tisztázni.
„Mikor fogja szabályozni a nem pszichiátriai osztályon kezelt betegeknél alkalmazható fizikai korlátozások eljárásrendjét?” – tette fel a kérdést Pintér Sándornak a DK országgyűlési képviselője, az előválasztás idején offshore botrányba keveredő Ráczné Földi Judit. Ráczné azután tette fel a kérdést, hogy az rtl.hu-n március végén egy olyan cikk jelent meg, amiben azt írták: lekötözik a betegeket a kórházakban, mert nincs elég ápoló, aki foglalkozhatna velük.
Rácznénak nem a belügyminiszter, hanem helyettese, Rétvári Bence válaszolt, felidézve azt a pillanatot, amikor Rácznét parlamenti esküje után Gyurcsány Ferenc úgy ölelte meg, hogy közben lefogta és hátraszorította kezét. Rétvári azt írta a lekötözésre vonatkozó kérdésre azt írta:
képviselői eskütétele és beiktatása után egy ország találgatta, hol van a fizikai korlátozás határa egy pártelnök és egy képviselő közt. Talán ezt a kérdést is érdemes lenne tisztázni.
Ráczné kérdésére azonban konkrétan nem válaszolt, nem írta meg, hogy tervez-e valamilyen változtatást a kormány. Annyit írt, „az egészségügyi ellátással kapcsolatos panaszok benyújtására mind az érintett, mind képviselője számára több, egymástól független fórum/szervezet is rendelkezésre áll, így megkereséssel élhet közvetlenül az egészségügyi szolgáltató felé, felkérheti az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) által biztosított betegjogi képviselőt, fordulhat közvetlenül a fenntartóhoz (Országos Kórházi Főigazgatóság), jogi eljárást kezdeményezhet, vagy beadvánnyal élhet a szakfelügyeleti jogkörrel felruházott intézményhez” – írta Rétvári.
Ráczné parlamenti eskütétele alatt nevettek a kormánypárti képviselők - köztük Orbán Viktor is. A történtek miatt Ráczné szemmel láthatóan zavarba jött, amit a nevetés is kiválthatott belőle. Később azt mondta, Gyurcsány Ferenccel előre megbeszélték, hogy megöleli majd, azt pedig felháborítónak tartotta, hogy egy ártatlan ölelést zaklatásnak néznek egyesek.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.