szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Cseri Tamásnak ugyanakkor a megszólított tanár, Kovács Szabina sem maradt adósa: „fidkánynak” nevezte a képviselőt.

Jogaikat követelő tanárok
Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.
Friss cikkek a témában

Helytelen volt belemenni az adok-kapokba. Azt sem hittem volna, hogy Kovács Szabina kimásolja a magánemberként folytatott beszélgetést és körbeviszi a sajtóban. Nagyon felhúzott a „fidkány” szó rendszeres használata. Metaforaként ködösítik, de a metafora nem ez. Amit még tanultam az ügyből, hogy egy komment bejárhatja a sajtót, főleg kampányban nagyon észnél kell majd lenni

– nyilatkozta a Népszavának Cseri Tamás hódmezővásárhelyi tanár, fideszes önkormányzati képviselő.

Cseri nemrégiben azzal került be a sajtóba, hogy egy 22 éve tanító tanárnak a Facebookon a következő kommentet írta: „remélem, annyi haszna legalább lesz a státusztörvénynek, hogy a hozzád hasonlók eltakarodnak a pályáról. Bár kérdés, hogy egyébként mire lennél alkalmazható.” Kovács Szabina a kommentet fenyegetésként értékelte, ezért tette közzé több felületen is. Cseri idézett kommentje után Kovács sem maradt adós: ő írta le a Cseri által is emlegetett „fidkány” kifejezést is kollégájára.

 

„Remélem annyi haszna legalább lesz a státusztörvénynek, hogy a hozzád hasonlók eltakarodnak a pályáról" - mondta egy fideszes képviselő az egyik pedagógusnak

Cseri Tamás ráadásul nyilvánosan mondta mindezt. „Remélem annyi haszna legalább lesz a státusztörvénynek, hogy a hozzád hasonlók eltakarodnak a pályáról. Bár kérdés, hogy egyébként mire lennél alkalmazható" - írta pénteken Cseri Tamás fideszes hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő Kovács Szabinának a Facebookon.

Cseri a Népszavának azt mondta: megbánta, amit írt, Kovács viszont a lapnak adott nyilatkozatában nem tartotta sértőnek az általa használt „fidkány” kifejezést. „Cseri Tamás mondatai azt vetítik előre, mi vár a kritikusan gondolkodókra, ha bevezetik a státusztörvényt” – mondta a lapnak Kovács, aki szerint a fideszesek elveszítették a kontrollt, így azt érzik, mindent megtehetnek. Külön sérelmezte, hogy Cserinek vele szemben a trágárság a legfőbb kifogása. „A nyelvünk gazdag, rugalmas, szerintem a »fidkány« kifejezés nem trágár, mindössze egy mozaikszó. Hogy erre ki mit asszociál, akár patkányt, azzal nekem nincs tennivalóm. De említhetném a fideszes szókészletből a »libsi«, a »gyurcsótány«, vagy a város polgármesterére, Márki-Zay Péterre használt »maki« szavakat.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!