Ingyenessé tenné a Balaton strandjait az MSZP, de csak a főszezon után nyújtanak be róla törvényjavaslatot

Előbb nem is tudnak: az Országgyűlés csak ősszel ül össze.

  • hvg.hu hvg.hu
Ingyenessé tenné a Balaton strandjait az MSZP, de csak a főszezon után nyújtanak be róla törvényjavaslatot

Ősszel, vagyis már a főszezon után törvényjavaslatot fog beterjeszteni az Országgyűlés elé az MSZP azért, hogy ingyenesek legyenek a balatoni strandok – jelentette be Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója vasárnap. Az MSZP hónapok óta szeretné betolni a köztudatba az ingyenes balatoni strandok ötletét.

Molnár azt mondta, hogy az önkormányzatoknak kompenzációt kell kapniuk ahhoz az államtól, hogy ingyenes strandokat tudjanak fenntartani. Felidézte: Horvátországban nemrégiben egy olyan törvényt hoztak, ami megtiltja, hogy bármelyik strandon pénzt szedjenek a bejutásért. A szocialisták szerint ugyanis fontos, hogy az ingyenes fürdőzés mindenki számára biztosított legyen.

Molnár pártja hosszú távú céljának nevezte, hogy a Balaton ne csupán a nyári hónapokban, hanem egész évben környezetrombolás nélkül legyen használható.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.