Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A miniszterelnök tesztvezetésre indult miniszterével, ahol Lázár János többször rászólt Orbán Viktorra.
Az a kérdés, hogy a kulcsot odaadjam-e. Kormányozni akarsz-e mindenképpen, vagy ez nálam maradhat?
- szegezi a kérdést viccelődve Lázár János Orbán Viktornak, mielőtt beszálltak volna egy közutas autóba, hogy teszteljék a frissen elkészült 86-os utat. „Add csak ide, add csak ide”, válaszolja a miniszterelnök, majd nekivágnak a 36 kilométeres sztrádának. Erről szól Orbán legutóbbi Facebook-videója, amit már korábban beharangozott, és ami közben Lázár olyanokat mond, hogy
Jézusmáriám, ha én ezt túlélem...
és hasonlók.
Lázár amiatt is beszól neki, hogy a sebességhatárt be kell tartani. Százöt, mutogat Orbán a műszerfalra, ám a miniszter kiigazítja: igen, de az előbb már százhúsz volt. Dehogy volt, bizonygatja Orbán, aki szerint Lázár rossz szögben ül ahhoz, hogy ezt jól lássa.
A miniszter csak fogja a fejét, majd elkezdi sorolni, hogy az aktuális fejlesztés 110 milliárdba került, de egyébként összesen 2000 kilométernyi új utat építettek, köztük gyorsforgalmi utakat is, így Győr és Pápa között is lerövidül a közlekedés.
„Most láthatod, hogy forgalomban is tudok vezetni, nemcsak üres autópályán”, büszkélkedik egy idő után Orbán, mire meg is kapja a replikát: „Ez nagy megnyugvás számomra, mert az életemet kockáztatom.”
Már ötször ajánlottam fel, hogy én fogok vezetni, eddig mindig elhárítottad. Anikó azt mondta, hogy inkább add át a Jánosnak. Volt egy ilyen alkalom. Közös biztonságunk érdekében
- mondja Lázár. A videó Orbán fricskájával zárul: "nem szédülsz? Alföldi vagy..."
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.