szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Félmilliárd forint uniós pénzből indít médiakampányt a Nemzeti Védelmi Szolgálat az orvosi hálapénzrendszer ellen. Tavaly tíz orvost füleltek le hálapénzzel, a többi egészségügyhöz kapcsolódó visszaélést is beleszámolva összesen 29-szer tettek feljelentést.

Sajtótájékoztatón mutatta be pénteken két reklámfilmjét a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), amelyekben a társadalom szemléletét szeretnék formálni a hálapénzzel kapcsolatban. A kisfilmek közül az egyik az idősebb, a másik a fiatalabb generációnak szól. A reppárbajt itt tudja megnézni:

 

A kampány cikkünk megjelenésének napján, pénteken indul, 21 csatornán lesz látható, tolni fogják a közösségi médiában is, ötmillió embert akarnak vele elérni. A kisfilmekben olyan mondatok vannak, minthogy

ne hidd, hogy nem para a paraszolvencia,

vagy a címben is idézett „rég nem kell a hálapénz, jobb, ha nálad hál a pénz”. Az NVSZ mindenesetre reméli, hogy ha megosztók is lesznek a kisfilmek, szemléletformálásra alkalmasak lesznek. A két kisfilmet és magát a reklámkampányt 473 millió forint uniós pénzből csinálták meg.

A bejelentéskor az NVSZ arról is beszélt, hogy nincs nyomozati hatásköre, így ha bármi gyanúsat találnak, feljelentést kell tenniük a rendőrségen és az ügyészségen, ezt 29-szer tették meg tavaly egészségügyi ügyekben. Volt minden: jogellenes vényfelírás, volt olyan doktor, aki vizsgálat nélkül állapított meg alkalmasságot, vagy VIP-ellátás pénzért cserébe. A 29 közül összesen tíz olyan ügy volt, ahol konkrétan hálapénz átadása történt, ez egyel kevesebb, mint 2022-ben.

Néhány kiemelt esetet is mondtak, például Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt olyan kardiológus, aki 67-szer fogadott el hálapénzt, Vas megyében belgyógyász volt, aki 23-szor tette ugyanezt. Nála soron kívül lehetett pénzért cserébe infúzióhoz jutni, vagy elkerülni, hogy az elhunyt pácienst felboncolják. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig egy olyan onkológust és asszisztensét kapták el tavaly, akiknél ha fizetett a beteg, kapott kemót, ha nem, nem.

Azt az NVSZ ismét hangsúlyozta, hogy minden olyan ajándék az egészségügyi dolgozók felé, amelynek értéke meghaladja a minimálbér öt százalékát, hálapénznek, paraszolvenciának, és így bűncselekménynek minősül.

A parlament 2020 októberében fogadta el az orvosok új jogállását, ezzel együtt pedig a béremelésüket és a paraszolvencia kivezetését rögzítő törvényt. Ennek értelmében aki hálapénzt fogad el, az egy évig terjedő szabadságvesztést kockáztat. A hálapénzről korábban itt írtunk bővebben:

 

Ez nem hála, hanem a félelem bére. Miért nem tudunk szabadulni a hálapénztől?

Akár húsz évbe is telhet a hálapénzrendszer kivezetése a magyar egészségügyből, de ha most nem lépnek a felelősök, soha nem szabadulunk meg tőle. Az évente zsebbe csúsztatott tízmilliárdoktól a betegek jobb ellátást remélnek, a valóságban azonban a rendszert torzítják és bebetonozzák az egyenlőtlenségeket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!