Az LMP alternatív közmeghallgatást szervez a sóskúti akkumulátorfeldolgozó ügyében

Meghívták Sóskút polgármesterét is.

  • MTI MTI
Az LMP alternatív közmeghallgatást szervez a sóskúti akkumulátorfeldolgozó ügyében
Az LMP felháborítónak tartja, hogy sem Sóskút, sem Tárnok, sem Érd lakosságát nem kérdezték meg előzőleg, kívánnak-e újabb veszélyes üzemet látni néhány száz méterre természetvédelmi területtől és alig néhány kilométerre otthonaiktól – mondta Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői online sajtótájékoztatóján.

A párt ezért közmeghallgatást szervez szerdára. A fórumra meghívták Sóskút polgármesterét, König Ferencet, a település jegyzőjét, az Andrada cég képviselőjét és Aradszki András (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőt is.

Sóskút polgármestere január 17-én jelentette be, hogy a szlovén cég a településen kívánja megépíteni az Alsózsolcáról „kiutált" akkumulátorhulladék-kezelő üzemét.

Sóskúton nyílik meg az Alsózsolcáról kiebrudalt akkufeldolgozó

Az üzem várhatóan februárban kezd működni.

Az LMP-s politikus azt gyanította, a cég feltehetőleg azért akarja mindenképpen Magyarországon felépíteni az üzemet, hogy ne saját hazájuk földjét, levegőjét mérgezzék, ne Szlovénia vízbázisát éljék fel.

Csárdi Antal azt mondta, a jelek arra utalnak, a helyiek nem feltétlenül bízhatnak abban, hogy az új, Pest vármegyei helyszínen a városvezetés olyan harcos lesz, mint Alsózsolcán, nem számíthatnak arra, hogy kiállnak érdekeik mellett.

Kitért arra is, hogy a sóskúti önkormányzat kiadott egy közleményt, amelyben akkumulátorhulladék-kezelés helyett zöld energiatároló rendszerek újrahasznosításáról beszélnek. A kifejezésből szerinte pontosan látni, hogyan próbálják zöldre festeni azt a súlyosan környezetszennyező tevékenységet, amit a településen terveznek.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.